Két magyar légiközlekedés-fejlesztési projektet is támogat az unió

Az Európai Unió két magyar légiközlekedés-fejlesztési projektet is támogat az új Európai Hálózatfinanszírozási Eszközök (CEF) programján keresztül, amelyek a szabad útvonalú légtér bővítését, és egy repülőtéri döntéstámogató rendszer kiépítését célozzák - közölte a HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat Zrt. az MTI-vel.

A szabad légi útvonalakat biztosító Free Route koncepciót összesen 8 léginavigációs szolgálat valósítaná meg közösen, így a Fekete-erdőtől a Fekete-tengerig kiterjeszthetik a szolgáltatást, amelyet februárban a HungaroControl vezetett be elsőként Európában. A már működő szolgáltatás alapján készült közös technológiai megvalósíthatósági tanulmányban a résztvevő partnerek részletekbe menően meg tudták határozni a különféle nemzeti légiforgalmi irányító rendszerek összekapcsolásának és összehangolásának feltételeit és szükségleteit.

eu zászló

A repülőtéri együttműködésen alapuló döntéstámogató rendszer kiépítésének célja a légiforgalmi irányításban és repülőtéri kiszolgálásban érintett szereplők által kezelt és menedzselt folyamatok integrálása. A repülőtér, a földi kiszolgálók, a légitársaságok és a légiforgalmi irányítók együttműködésén alapuló döntéstámogató rendszer bevezetésével átlagosan egy perccel rövidül a gépek gurulási ideje, ami növeli a repülőterek kapacitását.

A légiközlekedési fejlesztésekre irányuló két nyertes pályázati anyag a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium és a Tenderauditor Kft. szakmai támogatásával készült. A projektek összköltségvetése eléri a 3,2 millió eurót, amelynek 50 százalékát finanszírozza az Európai Unió.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com