Költségvetés - Fidesz: indul a rendvédelmi dolgozók béremelési programja

Jövőre elkezdődik a rendvédelmi dolgozók béremelési programja - mondta Ágh Péter, a Fidesz országgyűlési képviselője vasárnap Budapesten.

480px-Fidesz_New_logoA parlament honvédelmi és rendészeti bizottságának tagja sajtótájékoztatón közölte: a fegyveres és rendvédelmi dolgozók 2015-ben induló életpályamodelljére 44 milliárd forintot biztosít a kormány a jövő évi költségvetésben.

A béremelés fokozatos lesz: első lépésként a következő év júliusától átlagosan 30 százalékkal emelkedik a fegyveres és rendvédelmi hivatásos állomány illetménye. Ezt követően évente 5 százalékkal nőnek majd a bérek, így az emelés mértéke 2019-re eléri az 50 százalékot - fejtette ki a fideszes politikus.

Emlékeztetett, hogy a kabinet emellett kidolgozza a rendvédelmi dolgozók új lakástámogatási programját is.

"Eljött végre a rendvédelmi dolgozók ideje is, köszönjük az eddigi türelmüket és munkájukat. Ez a jelentős mértékű béremelés kifejezi azt a megbecsülést, amelyet méltán megérdemelnek" a hivatásos állomány tagjai - fogalmazott Ágh Péter.

Hangsúlyozta: a Fidesz-kormány az elmúlt években helyreállította a közbiztonságot, megerősítette a rendőrséget, így ma már az ország minden településén van állandó rendőri jelenlét, és Magyarországon van Európa legszigorúbb büntető törvénykönyve.

A kormánypárti képviselő megjegyezte azt is, hogy a jövő évi költségvetési törvényjavaslat alapján a rendőrség 2015-ben 16 milliárd forinttal több pénzből gazdálkodhat, mint az idén.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com