Költségvetés - LMP: a korábbiaknál is hivalkodóbb, urizálóbb a jövő évi büdzsé

Az LMP szerint a jövő héten elfogadandó 2015-ös büdzsé az Orbán-kormány eddigi leghivalkodóbb, legurizálóbb költségvetése, amely a jövő évet az adómaximalizálás és a társadalmi szolidaritás felmondásának évévé teszi.

lmpSchmuck Erzsébet, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője vasárnapi, budapesti sajtótájékoztatóján úgy számolt, hogy jövőre legalább 500 milliárd forintot költ a kormányzat "rongyrázásra", vagyis szükségtelen kiadásokra. Mint mondta, a Miniszterelnökséghez kerülő mintegy 350 milliárd forintos plusznak csak egy része indokolható az ide kerülő feladatokkal.

Szerinte 70 milliárd forintnyi adót a sport és egyes kulturális kiadások, például filmkészítés céljára enged el az állam, amelyet a politikus szintén szükségtelennek tartott egy olyan büdzsében, amely véleménye szerint ötletszerű pénzbehajtással van tele. Schmuck Erzsébet ide sorolta például az M0-s autóút használatára kivetendő díjat vagy az úgynevezett szappanadót.

A felesleges kiadásokat sorolva szólt a Miniszterelnökség várba költöztetéséről, vagy a Liget Projektről, de kifogásolta azt is, hogy a Magyar Nemzeti Bank ahelyett, hogy osztalékot fizetett volna az államnak, 350 milliárd forintot költött el a közelmúltban. Bírálta még a többi közt a Hungaroring Sport Zrt. vagy az Red Bull Air Race támogatásának összegét, a Magyar Művészeti Akadémia székházvásárlását és az Eximbank támogatását.

"Nincs hivalkodás kormánypropaganda nélkül" - fogalmazott a tájékoztatón Schiffer András, a párt társelnöke, aki szerint erre több mint kétmilliárd forintot fordít jövőre a kormányzat, azon belül is nemzeti konzultációra 600 millió forint, míg a kommunikációs ügynökségre 500 millió jut.

"És ebben még nincs benne a kormányfői protokoll 500 milliója és nincs benne a Hungarian Initiatives Foundation 600 millió forintja, amely, mint mondta, "egy rendkívül sikeres alapítvány, ők támogatták John McCain alapítványát is az adófizetők pénzéből".

A politikus a kormányzati propaganda betiltását követelte, amely szerinte csak arra jó, hogy a "haveroknak kifizethessenek tíz- és százmillió forintokat", és a pártfinanszírozást megkerülve nyújtson médiafelületet a kormánynak.

Emlékeztetett pártja azon javaslatára, amely félmilliárd forintot juttatna az Állami Számvevőszéknek antikorrupciós feladatokra.

Schiffer András a veszprémi időközi választás LMP-s jelöltjét firtató kérdésre válaszolva azt mondta: sem fogadókészséget nem tapasztaltak más ellenzéki pártokról, sem érdemi választ nem kaptak még javaslatukra. Hozzátette: Józsa László veszprémi egyetemi oktató hajlandó elvállalni a jelöltséget, ha számíthat valamennyi ellenzéki tábor szimpátiájára.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com