Konferencia az alaptörvényről - Orbán: történelmi feladat volt az alaptörvény megalkotása (2. rész)

Magyarország alaptörvényének megalkotása történelmi feladat, szükségszerűség volt - mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Parlamentben, a Párbeszéd és identitás című, az alaptörvény elfogadásának negyedik évfordulója alkalmából tartott konferencián.

A kormányfő szerint a régi alkotmány érték semleges szövegéhez képest a legfontosabb változás, hogy az alaptörvény "alkotmányos identitásunkat is megjeleníti".

alaptörvény

Orbán Viktor a magyar alkotmányos identitás elemei közé sorolta a nyelv és a kultúra védelmét, a közösségelvűséget, a munkaalapú társadalom deklarálását és a történelmi dimenziót, azaz hogy az alaptörvény beemeli a magyar történelem sajátos jogi iratait is.

Utóbbival kapcsolatban hangsúlyozta: amíg a magyar állam fennáll, mindig is létezni fog a történeti alkotmány, ezért is nevezik a négy éve elfogadott dokumentumot alaptörvénynek, amely "beépülhet a történeti alkotmány szövetébe és vívmányai közé".

Kiemelte: mivel az alaptörvény a magyar nemzet történetének, politikai-kulturális életének folytonosságát szimbolizálja, ezért nem törekedhettek olyan szövegre, amely bármely európai demokratikus ország alkotmánya is lehetne.

Emellett nem törekedhettek olyan szövegre sem - mivel követni kell az alkotmányban az ország sorsában bekövetkezett változásokat -, amely alapján bárki azt gondolhatná, hogy a magyarok előző nap léptek be Európa ajtaján - fejtette ki.

"Az alkotmányt úgy tekintettük mint a nemzet személyi igazolványát", így nem lehetett figyelmen kívül hagyni azt, amink van, földünket, nyelvünket, természeti és szellemi értékeinket - fogalmazott Orbán Viktor.

Az alaptörvény passzusai közül kiemelte a kereszténység nemzetmegtartó erejének deklarálását, valamint annak kimondását, hogy az 1944. március 19-én elveszített állami önrendelkezést csak 1990. május 2-án tudták helyreállítani. E felsorolásában megemlítette továbbá a nemzetiszocializmus és a kommunizmus bűneinek elévülhetetlenségét, a határokon kívül élő magyarok sorsáért viselt felelősséget és az ország eladósítása elleni szabályt.

A miniszterelnök beszédében kifejtette: az Európai Unió tagállamai közül a többi volt kommunista ország még az EU-ba belépés előtt megalkotta új alkotmányát, Magyarország azonban erre nem volt képes, így már uniós tagként kellett megalkotnia alaptörvényét.

Mint fogalmazott, a hatályos európai jogrend nemcsak mért, hanem a magyar alaptörvény alapján meg is mérettetett, így "láthattuk az európai intézmények teljesítményét, kettős mércét, nyomásgyakorlást, ideológiai túlzásokat".

A kormányfő hosszan beszélt az előző alkotmányról is, amelyet úgy jellemzett: "a piacgazdaságra kalibrált, módosított régi alkotmány, a Trabantba szerelt Mercedes-motor csak döcögve működött, és folyton lefulladt". Emellett hiányzott belőle a történeti folytonosság kimondása - tette hozzá.

2010-ben azonban - folytatta - a magyar választók megértették, hogy "le kell zárnunk a hosszúra nyúlt átmeneti és zavaros időszakot". A már "agyonmódosított" alkotmány további módosításának lehetőséget - mondta - a kormánypártok elvetették, mert "nem lehetett rá annyi foltot tenni, hogy ne üssön át a szöveg eredeti vörös színe".

Orbán Viktor összegzése szerint Magyarország alaptörvénye egységes értékrendszer és átgondolt koncepció alapján született meg, "építéséhez olyan elemeket is felhasználtak, amelyeket a korábbi építők elvetettek", így például a történeti alkotmány vívmányait, de beemeltek olyan rendelkezéseket is, amelyek az Alkotmánybíróság korábbi gyakorlatából származnak. Szavai szerint "van mit megvédenünk, lesz mit megvédenünk az előttünk álló európai vitákban".

MTI

Hozzászólások


18 milliárdba került a nyugdíjasok kampányutaztatása a kormánynak az adófizető állampolgárok pénzén!

18 milliárdba került a nyugdíjasok kampányutaztatása a kormánynak az adófizető állampolgárok pénzén!

A nyugdíjasok kampány utaztatása a mindenkori jobb és bal oldali kormányok „aranytartaléka”.

71 országba küldtek Erzsébet utalványt Orbánék a külhoni magyaroknak – feleslegesen (videó)

71 országba küldtek Erzsébet utalványt Orbánék a külhoni magyaroknak – feleslegesen (videó)

Legalább 32 ezer külföldön élő magyar nyugdíjasnak küldött a magyar kormány Erzsébet utalványt.

Ebből fedezte a kormány a nyugdíjasok Erzsébet utalványát

Ebből fedezte a kormány a nyugdíjasok Erzsébet utalványát

Kiderült honnan fedezte a kormány a nyugdíjasoknak szánt 10 ezer forintnyi Erzsébet-utalványt.

Brüsszel trükkel fogja Magyarországot rábírni, hogy beengedje a migránsokat!

Brüsszel trükkel fogja Magyarországot rábírni, hogy beengedje a migránsokat!

Brit lapok tudomása szerint az Európai Bizottság fiktív belépésre jogosító vízummal akarja kijátszani Magyarországot!

Hálapénz támogatása Magyarországon kórházi vezetőktől – térkép

Hálapénz támogatása Magyarországon kórházi vezetőktől – térkép

Interaktív térkép készült magyarországi településekről az intézményvezetők hozzáállásáról.

Politikusokat kérdeztek, számukra mit jelent a hatalom – videó

Politikusokat kérdeztek, számukra mit jelent a hatalom – videó

A Mandiner tudósítója kérdésére elhangzottak válaszok, frázisok tárgyalóképes politikusoktól, aztán jött a kultúrsokk!


Megtalálták az eltűnt magyar rendszerváltásos milliárdosokat!

Megtalálták az eltűnt magyar rendszerváltásos milliárdosokat!

A mondva csinált rendszerváltás milliárdosairól már alig lehet hallani, de a nevek hallatán menten beugrik mindenkinek, hogy kikről lehet szó.

Ilyen szép beszédet még nem hallottunk Orbán Viktorról nyugdíjas szájából! – videó

Ilyen szép beszédet még nem hallottunk Orbán Viktorról nyugdíjas szájából! – videó

A Kádár korszak óta nem hallhattunk olyan szép szavakat a nyugdíjemelésről, Erzsébet utalványról, ahogy azt Kusovszky Imréné megfogalmazta a köztévében.

A román Traian Băsescu Magyarországot háborúval fenyegette meg!

A román Traian Băsescu Magyarországot háborúval fenyegette meg!

Azt üzenték Orbán Viktornak, hogy ne provokáljon, mert a románoknak is van tűréshatára.

Egy IFA 3 köbméter ganét borított a kaposvári kormányhivatal elé

Egy IFA 3 köbméter ganét borított a kaposvári kormányhivatal elé

Ezzel az LMP szeretné felhívni a figyelmet, hogy a kormány felhatalmazás nélkül folytatja a földárveréseket.

http://ujhazak.com