Kormánynévsor - Varga Mihály: a növekedésre kell koncentrálni

A növekedésnek, a munkahelyteremtésnek és a versenyképességnek kell meghatároznia a magyar gazdaságpolitika következő egy-másfél évét - mondta miniszterjelölti meghallgatásán Varga Mihály kedden az Országgyűlés vállalkozásfejlesztési bizottságában.

A nemzetgazdasági minisztert ismét a tárca vezetésére kérte fel új kormányában Orbán Viktor miniszterelnök.
Varga Mihály kifejtette, hogy a magyar gazdaság egy stabilizációs időszakon ment át, az elmúlt négy évben sikerült elérni, hogy az államháztartás adóssága enyhén csökkenő pályára állt, a költségvetési deficit pedig 3 százalék alá került. Mindennek eredményeként 9 év után megszűnt a túlzottdeficit-eljárás az ország ellen. A miniszterjelölt szerint a következő időszakot a növekedésnek kell jellemeznie. Emlékeztetett arra, hogy az idei első negyedévben 3,5 százalékos volt a gazdasági növekedés, de véleménye szerint arra kell törekedni, hogy ennél magasabb ütemű legyen, mert akkor van esély a súlyos adósságterhek csökkentésére.

varga_mihaly_kormanyVarga Mihály szólt arról is, hogy a foglalkoztatásban is jó irányú folyamatok bontakoztak ki, hiszen 4 millió fölé nőtt a munkavállalók száma, a munkanélküliségi ráta pedig 9 százalék alá csökkent, és nőtt a versenyszférában foglalkoztatottak száma is. A nemzetgazdasági miniszterjelölt szerint ezeket a pozitív folyamatokat kell erősíteni egyebek közt a források hatékonyabb felhasználásával. Hozzátette, hogy a következő ciklusban az uniós források 60 százalékát szándékoznak gazdaságfejlesztésre fordítani.
forrás:MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com