Kormányszóvivő: sikeres a déli határzár

Sikeresnek nevezte a déli biztonsági határzárat Kovács Zoltán kormányszóvivő vasárnap az MTI-nek, kijelentve: a kormány sikeresen teljesítette célkitűzését, Magyarország, a magyar emberek és az Európai Unió határainak védelmét.

A határzár jól működik, gyakorlatilag megszűnt az illegális migránsok határátlépése, a hatóságok ugyanakkor folyamatosan figyelemmel kísérik az eseményeket, reagálnak az esetleges változásokra, ezért volt szükség például arra, hogy a szlovén határon ideiglenesen visszaállítsák az ellenőrzést - mondta a kormányszóvivő az MTI kérdésére.

Kovács Zoltán

Hangsúlyozta: a magyar emberek már hónapokkal ezelőtt egyértelműen kinyilvánították a véleményüket az illegális migrációval szembeni fellépésről.Az azóta a magyar-szerb és a magyar-horvát határon bevezetett intézkedések pedig egyértelműen mutatják, hogy hatékonyan és sikeresen lehet fellépni az illegális bevándorlókkal szemben - tette hozzá Kovács Zoltán.

A szóvivő vasárnap délelőtt Nagykanizsán tartott sajtótájékoztatóján is azt közölte: gyakorlatilag eseménytelenül telnek az órák a magyar-horvát zöldhatár alig 24 órával korábbi lezárása és a magyar-szlovén határon szombat délelőtt bevezetett ideiglenes határellenőrzés életbe lépése óta.

MTI

Hozzászólások


71 országba küldtek Erzsébet utalványt Orbánék a külhoni magyaroknak – feleslegesen (videó)

71 országba küldtek Erzsébet utalványt Orbánék a külhoni magyaroknak – feleslegesen (videó)

Legalább 32 ezer külföldön élő magyar nyugdíjasnak küldött a magyar kormány Erzsébet utalványt.

Ebből fedezte a kormány a nyugdíjasok Erzsébet utalványát

Ebből fedezte a kormány a nyugdíjasok Erzsébet utalványát

Kiderült honnan fedezte a kormány a nyugdíjasoknak szánt 10 ezer forintnyi Erzsébet-utalványt.

Brüsszel trükkel fogja Magyarországot rábírni, hogy beengedje a migránsokat!

Brüsszel trükkel fogja Magyarországot rábírni, hogy beengedje a migránsokat!

Brit lapok tudomása szerint az Európai Bizottság fiktív belépésre jogosító vízummal akarja kijátszani Magyarországot!

Hálapénz támogatása Magyarországon kórházi vezetőktől – térkép

Hálapénz támogatása Magyarországon kórházi vezetőktől – térkép

Interaktív térkép készült magyarországi településekről az intézményvezetők hozzáállásáról.

Politikusokat kérdeztek, számukra mit jelent a hatalom – videó

Politikusokat kérdeztek, számukra mit jelent a hatalom – videó

A Mandiner tudósítója kérdésére elhangzottak válaszok, frázisok tárgyalóképes politikusoktól, aztán jött a kultúrsokk!

Megtalálták az eltűnt magyar rendszerváltásos milliárdosokat!

Megtalálták az eltűnt magyar rendszerváltásos milliárdosokat!

A mondva csinált rendszerváltás milliárdosairól már alig lehet hallani, de a nevek hallatán menten beugrik mindenkinek, hogy kikről lehet szó.


Ilyen szép beszédet még nem hallottunk Orbán Viktorról nyugdíjas szájából! – videó

Ilyen szép beszédet még nem hallottunk Orbán Viktorról nyugdíjas szájából! – videó

A Kádár korszak óta nem hallhattunk olyan szép szavakat a nyugdíjemelésről, Erzsébet utalványról, ahogy azt Kusovszky Imréné megfogalmazta a köztévében.

A román Traian Băsescu Magyarországot háborúval fenyegette meg!

A román Traian Băsescu Magyarországot háborúval fenyegette meg!

Azt üzenték Orbán Viktornak, hogy ne provokáljon, mert a románoknak is van tűréshatára.

Egy IFA 3 köbméter ganét borított a kaposvári kormányhivatal elé

Egy IFA 3 köbméter ganét borított a kaposvári kormányhivatal elé

Ezzel az LMP szeretné felhívni a figyelmet, hogy a kormány felhatalmazás nélkül folytatja a földárveréseket.

Bevándorlónak lenni megélhetési forrás, a muszlimokat nem lehet integrálni

Bevándorlónak lenni megélhetési forrás, a muszlimokat nem lehet integrálni

A muszlim migránsok integrálása nem lehetséges, mert ők az iszlám társadalmat akarják reprodukálni.

http://ujhazak.com