Kósa: az ellenzék nincs tisztában a demokrácia szabályaival

A fideszes politikus szerint az ellenzék figyelmen kívül hagyta 3 millió 360 ezer ember véleményét, és "mondvacsinált, hazug indokokkal" próbálta menteni a helyzetet.

Megjegyezte: Vona Gábor Jobbik-elnök "egy gyékényre" került Gyurcsány Ferenc DK-elnökkel és a szocialistákkal.



Ezzel nemzeti sorskérdésben ismétli magát a történelem, hiszen Vona Gábor a kettős népszavazást sem szavazta meg korábban, mert "nem ért rá" - mondta, kijelentve: az ellenzék felelőtlen és komolytalan, így "még egy mókus őrsöt sem lehet vezetni", nemhogy parlamenti pártot.

Elmondta azt is, hogy az igazságügyi miniszter megvizsgálja az alaptörvény sikertelen módosítása után kialakult helyzetet, a sarkalatos és a ratifikált nemzetközi jogszabályokat, továbbá azt, hogy azoknak milyen következményeik vannak a kötelező betelepítési kvótával szembeni fellépésben.
Példaként hozta, hogy van olyan átültetett nemzetközi jogszabály, amely tiltja a népesség tömeges lakóhely-változtatását és a kormányokat az ez elleni fellépésre kötelezi.

Ebben a kérdésben - azaz a tömeges lakosságáttelepítésben - várják az Alkotmánybíróság állásfoglalását is, amelyet az ombudsman kért - tette hozzá.
Kósa Lajos ugyanakkor megjegyezte: az alaptörvény módosítása lett volna a legerősebb eszköz. Értékelése szerint az ellenzéknek nem a szöveggel volt problémája, hiszen az összegző módosító javaslat megkapta a nagy kétharmadot, a zárószavazás egy "primitív, szűklátókörű pártpolitikai számítás" eredménye.

A Fidesz frakcióvezetője egyúttal gratulált Donald Trumpnak, az amerikai elnökválasztás győztesének, továbbá a republikánus pártnak, amely mind a kongresszusban, mind a szenátusban többséget szerzett. Kiemelte: az Egyesült Államokban az egyik legfontosabb kampánytéma a migráció kezelése volt, és úgy látszik, az amerikai választók nem a bevándorlás támogatása, hanem okainak felszámolása mellett foglaltak állást.

Ebből mindenki érthetett - fogalmazott, hozzátéve: az első hasonló lépés a Brexit volt.

Kitért arra is, hogy a közelgő osztrák választásnak is a migráció az egyik legfontosabb témája. Egyúttal viccnek nevezte, hogy a világ egyik leggazdagabb országában kétszer kellett elhalasztani a voksolást, mert "nem ragadnak a borítékok".

Ilyen Magyarországon nem fordulhatna elő - vetette fel.

Kósa Lajos üdvözölte, hogy egyre többen vallják magukénak azt az elvet, hogy nem a bajt kell idehozni, hanem oda kell vinni a segítséget, ahonnan az emberek jönnek. Egyúttal kétségeket fogalmazott meg azzal kapcsolatban, hogy ha a világ 20 legfejlettebb országához tartozó 15 ország elhatározza magát, hogy segíteni akar, akkor nem tud.

A frakcióvezetőt kérdezték a letelepedési kötvényekről, amelyre válaszul kifejtette, hogy a konstrukció jó és szükséges volt, most azonban szerinte felesleges.
A Jobbik vizsgálóbizottságra vonatkozó felvetését ostobaságnak minősítette, mert mint mondta, a kötvények bevezetéséről a gazdasági bizottság döntött, amely állandó parlamenti bizottság.

Az ellenzéki párt még nem érti a Ház működését - vélekedett. A szintén a Jobbik által kezdeményezett ötpárti egyeztetésre pedig azt mondta: nem mennek el, a kötvényekről szóló összes kérdés szóba került az alaptörvény módosításával összefüggő egyeztetéseken.

Megkérdezték arról is, hogy tervezik-e újra az alaptörvény-módosítást. Kósa Lajos azt válaszolta: a hazai és az európai politikai helyzet alakulásától is függ a kérdés, most még nem lehet megítélni.
Franciaországban kicsi az esélye, hogy a baloldal nyerjen, változnak az EU politikáját meghatározó erőcsoportok, és a kvóta ügyében is lehetnek fordulatok - közölte.

Arra a kérdésre pedig, hogy a kormánypárt gondolkodik-e előrehozott választásban, leszögezte: nem tud ilyenről, és hülyeség is lenne, mert nem szabad öt hónapra megbénítani az országot ebben a helyzetben.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com