Kövér László részvétét fejezte ki az ecuadori nemzetgyűlés elnökének

Kövér László, az Országgyűlés elnöke részvétét fejezte ki az ecuadori nemzetgyűlés elnökének, Gabriela Rivadeneirának a helyi idő szerint szombat este történt, sok halálos áldozatot követelő földrengéssorozat miatt.

Kövér László levelében úgy fogalmazott, mély megdöbbenéssel értesült a történtekről.

0

"A magyar Országgyűlés valamennyi tagja és a magam nevében őszinte részvétünket fejezem ki a baráti ecuadori népet ért súlyos csapás miatt" - írta. Hozzátette, biztos abban, hogy a hatóságok és a humanitárius szervezetek erőfeszítései hatékony segítséget nyújtanak a bajbajutottaknak, és mérséklik a borzasztó természeti csapás következményeit.

"Fogadja Elnök asszony legmélyebb együttérzésünket és szolidaritásunkat, és kérem, továbbítsa azt az áldozatok hozzátartozóinak és a katasztrófa sérültjeinek" - olvasható a részvétnyilvánításban.

Hétfői sajtótájékoztatóján Rafael Correa államfő azt közölte, hogy legkevesebb 272 halálos áldozatot követelt a szombati pusztító erejű, Richter-skála szerint 7,8-es fokozatú földrengés Ecuadorban, a sérültek száma pedig meghaladja a 2060-at.

MTI

Hozzászólások

A román Traian Băsescu Magyarországot háborúval fenyegette meg!

A román Traian Băsescu Magyarországot háborúval fenyegette meg!

Azt üzenték Orbán Viktornak, hogy ne provokáljon, mert a románoknak is van tűréshatára.

Egy IFA 3 köbméter ganét borított a kaposvári kormányhivatal elé

Egy IFA 3 köbméter ganét borított a kaposvári kormányhivatal elé

Ezzel az LMP szeretné felhívni a figyelmet, hogy a kormány felhatalmazás nélkül folytatja a földárveréseket.

Bevándorlónak lenni megélhetési forrás, a muszlimokat nem lehet integrálni

Bevándorlónak lenni megélhetési forrás, a muszlimokat nem lehet integrálni

A muszlim migránsok integrálása nem lehetséges, mert ők az iszlám társadalmat akarják reprodukálni.

Jogerősen felmentették Pityinger Lászlót a garázdaság vádja alól (2. rész)

Jogerősen felmentették Pityinger Lászlót a garázdaság vádja alól (2. rész)

Jogerősen felmentette a Fővárosi Törvényszék csütörtökön Pityinger Lászlót, akit Orbán Viktor kormányfő hungarocellből készült szobrának három évvel ezelőtti ledöntésével kapcsolatban garázdasággal vádoltak.

Megkérdezték a magyarokat melyik országtól félnek és örülnek-e Trump győzelmének

Megkérdezték a magyarokat melyik országtól félnek és örülnek-e Trump győzelmének

Reprezentatív felmérést készítettek 1000 fő részvételével a magyarok külföldi politikusokhoz való viszonyulásáról.

Magyarország nyugathoz, vagy kelethez tartozik? – videó

Magyarország nyugathoz, vagy kelethez tartozik? – videó

Vona Gábor politikus és Puzsér Róbert keményvonalas kritikus vélekedik Magyarország hovatartozásáról.

Honatyák a Házban munka közben – vicces videó

Honatyák a Házban munka közben – vicces videó

Jól összevágott videó készült a parlamenti munkáról, amire a Magyar Narancs bukkant rá.

Megszüntethetik az óraátállítást

Megszüntethetik az óraátállítást

A jobbikos javaslatot az országgyűlés gazdasági bizottsága egyöntetűen megszavazta a nyári időszámítás bevezetéséről.

Úgy vásárolják a letelepedési kötvényeket, mintha az utolsó napja lenne a világnak!

Úgy vásárolják a letelepedési kötvényeket, mintha az utolsó napja lenne a világnak!

Olyan sokan vesznek letelepedési kötvényeket, hogy az iramot nem bírják az ügynökségek.

Soros György szervezi a véres Trump ellenes tüntetéseket az Egyesült Államokban! - videó

Soros György szervezi a véres Trump ellenes tüntetéseket az Egyesült Államokban! - videó

Soros lába alól ki van húzva a talaj is!

http://ujhazak.com