• -15 ℃ / -7 ℃

Kövér: új szakasz nyílhat a magyar és a dán parlament együttműködésében

Olyan új szakaszt nyithatunk a magyar és a dán parlament együttműködésében, amely remélhetőleg intenzívebb lesz a korábbinál - mondta Kövér László, az Országgyűlés elnöke, miután fogadta a dán parlament elnökét hétfőn az Országházban.

A megbeszélés után a házelnök úgy nyilatkozott, hogy a beszélgetésen szó volt a Brexit és a magyar népszavazás eredményének értékeléséről, és mindkét téma elkerülhetetlenné tette, hogy érintsék a bevándorlás európai uniós kezelésének kérdését.

Download

Kövér László kifejtette: Magyarország számára Dánia nagyon fontos gazdasági partner, a huszadik legfontosabb kereskedelmi partnere, a befektetéseket illetően pedig a tizenhatodik. Az országban tevékenykedő dán vállalkozások közül többnek stratégiai együttműködési szerződése van a kormánnyal, és folyamatban lévő vagy bejelentett beruházásaikkal tovább bővítik majd a foglalkoztatottak körét.

Az Országgyűlés elnöke elmondta: az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulójáról is beszéltek. Magyarország kormánya kezdeményezte - és ez kedvező fogadtatásra talált -, hogy Povl Bang-Jensen dán diplomatának, közös ötvenhatos hősünknek szobrot állítsunk, amire még az ősszel sor kerülhet - közölte.

(Povl Bang-Jensen dán diplomata - aki az ENSZ megbízásából foglalkozott Magyarországgal - életét áldozta azért, hogy megvédje és a történelemnek megmentse azokat a jegyzőkönyveket, amelyek az 1956-os magyar szabadságharcosok tanúvallomásait és névsorát tartalmazták.)

Pia Kjaersgaard, a dán parlament emlékeztetett: már több mint tíz év telt el a legutóbbi hasonló házelnöki találkozó óta, és remélhetőleg a mostani megbeszélés egy gyümölcsözőbb kapcsolat kezdete lehet, így nem kell újabb tíz évet várni a következő tanácskozásra.

Mint mondta, több mint hatvan dán vállalat tevékenykedik Magyarországon, ami mindkét országnak előnyös. Ezek a cégek mintegy 15 ezer magyarnak adnak munkát.

Arra is kitért, hogy 2016 jelentős év, mert idén van az 1956-os forradalom hatvanadik évfordulója. Az akkor történtek megszilárdították a két ország kapcsolatát, hiszen Dánia sokat segített Magyarországnak és sok magyart fogadott be - idézte fel Pia Kjaersgaard.

MTI

Hozzászólások


Biztosított a jövő! – pártot alapítanak a nyugdíjasok

Biztosított a jövő! – pártot alapítanak a nyugdíjasok

A nyugdíjasok az Idős Demokraták Szövetsége néven fognak pártot alapítani.

18 milliárdba került a nyugdíjasok kampányutaztatása a kormánynak az adófizető állampolgárok pénzén!

18 milliárdba került a nyugdíjasok kampányutaztatása a kormánynak az adófizető állampolgárok pénzén!

A nyugdíjasok kampány utaztatása a mindenkori jobb és bal oldali kormányok „aranytartaléka”.

71 országba küldtek Erzsébet utalványt Orbánék a külhoni magyaroknak – feleslegesen (videó)

71 országba küldtek Erzsébet utalványt Orbánék a külhoni magyaroknak – feleslegesen (videó)

Legalább 32 ezer külföldön élő magyar nyugdíjasnak küldött a magyar kormány Erzsébet utalványt.

Ebből fedezte a kormány a nyugdíjasok Erzsébet utalványát

Ebből fedezte a kormány a nyugdíjasok Erzsébet utalványát

Kiderült honnan fedezte a kormány a nyugdíjasoknak szánt 10 ezer forintnyi Erzsébet-utalványt.

Brüsszel trükkel fogja Magyarországot rábírni, hogy beengedje a migránsokat!

Brüsszel trükkel fogja Magyarországot rábírni, hogy beengedje a migránsokat!

Brit lapok tudomása szerint az Európai Bizottság fiktív belépésre jogosító vízummal akarja kijátszani Magyarországot!

Hálapénz támogatása Magyarországon kórházi vezetőktől – térkép

Hálapénz támogatása Magyarországon kórházi vezetőktől – térkép

Interaktív térkép készült magyarországi településekről az intézményvezetők hozzáállásáról.


Politikusokat kérdeztek, számukra mit jelent a hatalom – videó

Politikusokat kérdeztek, számukra mit jelent a hatalom – videó

A Mandiner tudósítója kérdésére elhangzottak válaszok, frázisok tárgyalóképes politikusoktól, aztán jött a kultúrsokk!

Megtalálták az eltűnt magyar rendszerváltásos milliárdosokat!

Megtalálták az eltűnt magyar rendszerváltásos milliárdosokat!

A mondva csinált rendszerváltás milliárdosairól már alig lehet hallani, de a nevek hallatán menten beugrik mindenkinek, hogy kikről lehet szó.

Ilyen szép beszédet még nem hallottunk Orbán Viktorról nyugdíjas szájából! – videó

Ilyen szép beszédet még nem hallottunk Orbán Viktorról nyugdíjas szájából! – videó

A Kádár korszak óta nem hallhattunk olyan szép szavakat a nyugdíjemelésről, Erzsébet utalványról, ahogy azt Kusovszky Imréné megfogalmazta a köztévében.

A román Traian Băsescu Magyarországot háborúval fenyegette meg!

A román Traian Băsescu Magyarországot háborúval fenyegette meg!

Azt üzenték Orbán Viktornak, hogy ne provokáljon, mert a románoknak is van tűréshatára.

http://ujhazak.com