Lépfene - MSZP: Fazekasnak több kérdésre kell válaszolnia

A szocialista Gőgös Zoltán szerint több kérdésre is válaszolnia kell Fazekas Sándor földművelésügyi miniszternek a Tiszafüred közeli lépfenefertőzéssel kapcsolatban.

mszp_logoAz MSZP agrárpolitikusa pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján kijelentette, Fazekas Sándornak, mint helyi országgyűlési képviselőnek, komoly politikai felelőssége van abban, hogy "a hatóságok eltitkolnak egy ilyen problémát". A szocialista politikus úgy tudja, az első beteg már 3-4 napja kórházba került, a helyi védelmi bizottság elnökét és a lakosokat mégis csak csütörtök este értesítették. Miközben - mint kiderült - még az egyik közétkeztető cég is vásárolt a húsból, "vélhetően feketén" - jegyezte meg Gőgös Zoltán.

A szocialista politikus kiemelte: bár a lépfene egy súlyos betegség, nincs ok pánikra. Mivel nem volt még rá példa, hogy emberről emberre terjedt volna a betegség, nem kell tartani tömeges járványtól. Szerinte ha a hatóságok időben intézkedtek volna, nem kellett volna öt embernek kórházba kerülnie. Nem érti senki, hogy "milyen erők támogatásával" volt eddig az egész ügy eltussolva - jelentette ki Gőgös Zoltán.

Annyit tudni, hogy az érintett telephelyre vélhetően külföldről - vélhetően a szabályok megszegésével - behozott állatokkal hozták be a betegséget az országba, ugyanis - mint kifejtette - az állatok külföldről való behozatalának hivatalos eljárása során ennek ki kellett volna derülnie. A másik probléma, hogy az állatokat le is vágták, feketén, mindezek felvetik a büntetőjogi felelősséget - emelte ki.

Az MSZP válaszokat vár többek között arra, hogy Fazekas Sándor tudott-e róla, illetve adott-e utasítást a hatóságoknak arra, hogyan járjanak el az ügyben. Igaz-e, hogy az érintett telephely tulajdonosa komoly támogatója volt a miniszternek a választási kampányban - tette fel a kérdést Gőgös Zoltán, megjegyezve, hogy a cég 257,7 hektárt nyert a földpályázaton is. Feltette azt a kérdést is, Fazekas Sándor nem gondolja-e, hogy mindez elegendő, hogy benyújtsa lemondását. Amennyiben nem teszi meg, Orbán Viktor miniszterelnöknek kellene felmentenie miniszterét - jelentette ki a szocialista politikus.

Gőgös Zoltán - utalva a június végén kiderült botulizmusos megbetegedésekre - azt mondta, hogy két héten belül két kórházzal végződő élelmiszerbiztonsági botrány elég indok arra, hogy a rendszert visszaállítsák a normális működésbe.
Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) pénteken közölte az MTI-vel, hogy lépfenefertőzés gyanúja miatt öt ember került kórházba, a Jász-Nagykun-Szolnok megyei lakosokat Debrecenben tartják megfigyelés alatt.

A közlemény szerint az elmúlt napokban egy tiszafüredi szarvasmarha-telepen két szarvasmarhát vágtak le illegálisan. Az állatokról feltételezni lehetett, hogy betegek, de erről az állategészségügyi hatóságot nem értesítették. A kórházba került emberek az illegális szarvasmarhavágás során fertőződhettek meg - írták.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com