LMP: a plázák helyett a zöldterületeket kell növelni Budapesten

Az LMP elhibázottnak tartja, hogy újabb pláza épülhet Budapesten, csökkentve a zöldterületek nagyságát és megszüntetve sportolásra alkalmas területeket.

lmpErről Csárdi Antal, a párt fővárosi közgyűlési képviselője és Barta János, az LMP XIV. kerületi önkormányzati képviselője beszélt pénteken, az egykori Zuglói Sport- és Szabadidőközpont bejáratánál tartott sajtótájékoztatójukon.

Barta János közölte: választ vár Karácsony Gergelytől és Szabó Rebekától, Zugló polgármesterétől és alpolgármesterétől, milyen megoldást javasolnak a terület hasznosítására azután, hogy parlamenti képviselőként még felléptek a plázák ellen.

Barta János ismertetése szerint a korábban a kerület tulajdonában álló területet 2006-ban értékesítették csaknem 3 milliárd forintért egy befektetőnek, aki egy 107 ezer négyzetméteres bevásárlóközpontot szánt oda, ám az máig nem épült meg. A bevételt az önkormányzat felélte, az itt lévő tanuszodát lerombolták, így a kerületieknek szomszédos városrészekbe kell járniuk – tette hozzá.

Csárdi Antal azt hangsúlyozta: egy bevásárlóközpont tönkretenné a szomszédos Bosnyák téri piac kisvállalkozóit. Kijelentette: amíg Budapesten mintegy 6 négyzetméternyi zöldterület jut egy lakosra, addig nem ezek beépítésére, hanem bővítésére van szükség, valamint közösségi terek, sportolásra alkalmas területek létrehozására.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com