LMP: az egészséges élelmiszer a gazdagok luxusa Magyarországon

Az egészséges élelmiszer ma a gazdagok luxusa Magyarországon - mondta az LMP elnökségi tagja, vidékfejlesztési szakszóvivője vasárnap az MTI-nek.

Lengyel Szilvia szerint az Orbán-kormány intézkedései eddig csak rontottak az egészséges életmód kialakításához szükséges feltételeken, nem tudták megállítani az egészséges ételek háttérbe szorulását és a feldolgozott élelmiszer importjának dömpingjét.

lmp

Rámutatott: az élelmiszertermelést és -kereskedelmet rengeteg adó terheli, túlnyomóan érvényes az egész Európai Unióban rekordnak számító 27 százalékos áfa, ehhez jön egyebek mellett a szállítást drágító útadó és az élelmiszerlánc-felügyeleti díj.

Mindezek eredményeként a magyar családok költenek a legtöbbet az alapvető élelmiszerek beszerzésére az unión belül, miközben döntő hányaduk kénytelen az élelmiszereken is spórolni - hívta fel a figyelmet az ellenzéki politikus. A kormány félresikerült rendelkezései közé sorolta a kereskedelmi halászat betiltását is, amellyel a kormány kiszorította a piacról az egészséges magyar halat.

Lengyel Szilvia megjegyezte: a drágulással párhuzamosan a táplálkozás egyre egészségtelenebb irányba tolódik el, egyre nagyobb szerep jut a szénhidrátoknak, ami hozzájárul az ér- és szívrendszeri megbetegedések gyakoribbá válásához.

Az LMP komplex intézkedéscsomagjában egyebek között azt javasolja, hogy a kormány 5 százalékra csökkentse minden alapvető élelmiszer áfáját, továbbá vezessék be a zöld közbeszerzés intézményét, és így a helyben előállított kevesebb feldolgozási és szállítási lépésen átesett élelmiszer előnyt élvezzen a közbeszerzéseknél.

A csomag harmadik eleme, hogy valódi helyi piacok felállítását támogassa a kormány, ahol helyben előállított egészséges élelmiszert árulnak az őstermelők, nem pedig banánt, kivit és mandarint - fűzte hozzá a politikus.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com