LMP: Budapesten nem merülhet fel a korrupció gyanúja sem!

Az LMP szerint Budapesten nem merülhet fel a korrupció gyanúja sem, és teljes átláthatóságra, nyilvánosságra van szükség a főváros által kötött szerződésekkel kapcsolatban.

LMP_logoCsárdi Antal, az LMP fővárosi közgyűlési képviselője vasárnapi sajtótájékoztatóján azt mondta, ennek érdekében előterjesztést nyújt be a Fővárosi Közgyűlés elé, elfogadása esetén pedig csökkenhetnek a beruházások költségei és több szükséges fejlesztés valósulhat meg. Az átláthatóság bizalmat jelent minden politikai és üzleti partner számára – tette hozzá.

A javaslatcsomagban Csárdi Antal elmondása szerint szerepeli fog a fővárosi parkolás egységesítése is, mert „pontosan látják”, hogy hol vannak azok a pontok, ahol a fővárosi bevételek elfolynak, nem megfelelően hasznosulnak. Így Budapest az átláthatóság fővárosává válhat és nem korrupciógyanús, pazarló beruházásokra mennek el az adóforintok – mondta.

A képviselő kitért arra, hogy az átláthatatlanság gyanússá teszi az országot, aki gyanús, azt meg lehet szorongatni. Egy korrupt ország gyenge és erről szól az amerikai kitiltási ügy is, ezért nemzeti érdek, hogy a korrupció megszűnjön – közölte Csárdi Antal.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com