LMP: közlekedésfejlesztés nélkül nincs érdemi gazdaságfejlesztés (2.rész)

Közlekedésfejlesztés nélkül nincs érdemi gazdaságfejlesztés, ugyanakkor súlyos hiba a vidéki és a fővárosi fejlesztési célok politikai szándékot sejtető szembeállítása - mondta a Lehet Más a Politika (LMP) elnökségi tagja vasárnap Pécsett, sajtótájékoztatón.

lmpKeresztes László Lóránt az elmúlt napok gazdaság- és azon belül a közlekedésfejlesztéssel kapcsolatos kormányzati nyilatkozataira reagálva hangsúlyozta: súlyos felelősség terheli az elmúlt évtizedek döntéshozóit a területileg kiegyenlítetlen, a vidék leszakadását okozó gazdaságfejlesztés miatt.

Bár a vidéki városi térségek fejlesztése, népességmegtartó erejük növelése nemzeti érdek, ezt nem Budapest kárára kell megvalósítani - tette hozzá. Azt mondta: a központi régió hiába tekinthető fejlettnek a főbb gazdasági mutatók alapján, a közösségi közlekedés tekintetében óriásiak a lemaradások, az elodázhatatlan beruházások elmaradása katasztrofális következményekkel járhat.

A politikus szavai szerint ahhoz, hogy a főváros és a vidéki városi térségek fejlesztése egymást erősítő folyamat lehessen, előnyei pedig az egész országban, azaz a kisvárosokban, a falvakban is érezhetőek legyenek, jól működő közlekedési rendszerre van szükség.

Nem látni ugyanakkor azokat a lépéseket, amelyek a közlekedési szövetségek kialakítását, a közösségi közlekedés versenyképességének növelését célozzák, egységes rendszerbe szerveznék a főváros és agglomerációja, illetve a vidéki agglomerációk közlekedését - hangoztatta. Hozzátette, annak sincs jele, hogy megfelelő forrás állna rendelkezésre a vidéki nagyvárosok kiemelten fontos közlekedésfejlesztési terveinek megvalósításához.
Keresztes László Lóránt szólt arról, hogy az LMP álláspontja szerint a vidéki nagyvárosi térségek fejlesztéséről nem a kormányzatnak, a kormánypárti "megmondó embereknek", hanem az önkormányzatoknak kell dönteniük.

A helyi kormányzás erejét növelve a legfontosabb döntéseknek helyben kell megszületniük, a fejlesztéshez szüksége forrásokat pedig rendelkezésre kell bocsátani - mondta a politikus.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com