LMP: meg fogjuk akadályozni a Városliget beépítését!

Moldován László VII. kerületi LMP-s képviselő, a párt ligettel kapcsolatos népszavazási kérdésének benyújtója elmondta: bebizonyítják, hogy a népszavazás nem a Fidesz kiváltsága, az embereknek joguk van dönteni az olyan horderejű kérdésekről, mint Paks II. vagy a Városliget beépítése.

Hangsúlyozta: szükséges a liget rekreációs megújítása, de múzeumok nélkül, és a beruházás így a jelenlegi mintegy 250 milliárd forintos költséggel szemben csak annak tizedébe kerülne. Ismertetése szerint pártja jelenleg előregisztrációt tart, de bíznak benne, hogy hamarosan megkezdhetik az aláírásgyűjtést. Megjegyezte, a Kúria várhatóan a héten dönt a Fővárosi Választási Bizottság által hitelesített, de megtámadott kérdésükről, amely arról kérdezné meg a budapestieket: támogatnák-e, hogy a liget zöldfelületének aránya ne legyen kisebb 70 százaléknál.

 

Jancsó Andrea országos elnökségi tag, az LMP IX. kerületi önkormányzati képviselője szerint a Városliget attól nem lesz jobb hely, hogy bővítése és rendbetétele helyett például a Petőfi Csarnok területére egy jóval nagyobb épületet húznának, vagy egy olyan épületet emelnek, amelynek funkcióját "még senki sem tudta értelmesen elmagyarázni". A tájékoztatón Schmuck Erzsébet, az LMP parlamenti frakcióvezető-helyettese kérdést kapott azzal kapcsolatban, hogy a Párbeszéd Karácsony Gergelyt választotta miniszterelnök-jelöltjének.

Közölte: a pártok belügye, hogy kit és mikor választanak miniszterelnök-jelöltjüknek, így azt a "most gyakorlatilag egy nullaszázalékos párttá vált" Párbeszéd is megteheti. (FOTÓ)

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com