LMP: nemzeti szemellenzővel készült a kormány éghajlat-változási stratégiája

Egy "elképesztő nemzeti szemellenzővel készült" dokumentum az LMP szerint a kormány nemzeti éghajlat-változási stratégiája, amelynek több olyan pontja is van, amely miatt alkalmatlan a klímaalkalmazkodás és a klímavédelem céljainak megvalósítására.

lmpEzt Csiba Katalin, az LMP országos választmányának tagja, környezetpolitikai szakszóvivő mondta vasárnap Budapesten, sajtótájékoztatón.

Álláspontja szerint a kormány által a múlt héten társadalmi vitára bocsátott klímavédelmi stratégia - nagyon helyesen - figyelembe veszi a kapcsolódó stratégiákat, így például a vidékfejlesztési stratégiát, de a leírt szöveg teljesen ellentmond a valóságnak. A dokumentum leírja az összes jó, elméleti megközelítést, ám nem veszi figyelembe, hogy ezekből semmi sem valósul meg - mondta. Így például az agráriumban birtokkoncentráció folyik, ami nem kedvez az éghajlatváltozás elleni harcnak - tette hozzá.

Csiba Katalin szerint bár a vízstratégia ugyan kimondja, hogy vízvisszatartó gazdálkodást kellene folytatni, ám ezt még mindig katasztrófavédelemmel próbálják kezelni. A reformprogram nem veszi figyelembe, hogy a zöldhatóságtól szakembereket bocsátottak el, a szén-dioxid-kvótabevételeket pedig nem környezetvédelmi programokra fordítják, hanem eltüntetik a költségvetésben - jelentette ki.

A politikus kulcsproblémának nevezte, hogy a stratégia szerint a 2050-ig kitűzött szén-dioxid-kibocsátáscsökkentési terveket atomenergia nélkül nem lehet végrehajtani. Az energiafüggőség nem csökken a kormány atomprogramjával, sőt komoly orosz függőséget okoz, inkább a szélerőrművekre kellene mihamarabb kiírni a pályázatokat - mondta.

Csiba Katalin bírálta a kormányzatot, amiért sícentrumot épít a Normafánál, miközben mediterrán klímához fog közelíteni az éghajlat Magyarországon a következő évtizedekben.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com