LMP: totálisan átrendezik a hulladékszállítási piacot

Hadházy Ákos szerint ezt példázza, hogy egy négymilliárd forintos uniós forrásból, a Bonyhád melletti Cikón kialakított és jelentős környezeti kockázatot jelentő szemétlerakót akarnak sorsára hagyni.

Hadházy Ákos azt mondta: a valódi cél, az önkormányzatok hulladékgazdálkodó cégeinek bekényszerítése néhány magántulajdonú óriáscégbe, amit később megszerezhetnek kormányhoz közel álló nagyvállalkozók. Közlése szerint az érintett beruházásánál egy technológiai hiba, a pénztelenség és helytelen gazdálkodás miatt hatalmas mennyiségű szennyvíz gyűlt össze a szeméttározónál, s ezt a problémát három év alatt sem tudták megoldani. Ma már a lakosság is egyre erősebben tiltakozik a folyamatos bűz, a halmozódó szennyvíz miatt, s ez mini Kolontár kialakulásával veszélyeztet - vélte. Ha a gátak átáznak, akkor sok tízezer köbméter szennyvíz öntheti el a területeket - tette hozzá. Az, hogy ezzel a teleppel probléma van, Ács Rezső szekszárdi polgármester is elismerte - jegyezte meg Hadházy Ákos.



Hozzátette: a Nemzeti Hulladékgazdálkodási és Vagyonkezelési zrt. részéről folyamatos nagyon erős a nyomás, hogy az önkormányzatok mondják fel szemétszállítási szerződésüket, és kössenek szerződést néhány magánérdekeltségű céggel, például Szekszárd környékén ilyen a Vertikál-csoport. Kiemelte, hogy a hulladékgazdálkodási rendszer lezüllesztése a cél, még a környezetvédelmi probléma sem számít, s a vízügyi ágazatban nagyon hasonló folyamatok zajlanak. Az LMP-s politikus Kövér Lászlónak, az Országgyűlés elnökének előző napi nyilatkozatára, amelyben utcai zavargásokkal számolt az őszi időszakban azt mondta: nem tudható, mikor lesznek utcai zavargások, ezt célszerű elkerülni, de azt látni, hogy a Fidesz nagyon fél a népharagtól.

A kormánypárt a saját bőrén is érzi, milyen nagy az elégedetlenség, ezért az a taktikája, hogy hazugságot sulykol. Szerinte a Fidesz az ilyen nyilatkozatokkal előremenekül. Arra a felvetésre, hogy az LMP feljelentést tesz a nagyobbik kormánypárt legújabb plakátjai miatt, azt monda: ha valaki hülyeségre költ 5,7 milliárd adófizetői pénzt, az hűtlen kezelést követ el. A Fidesz plakátjain szereplő, Ne hagyjuk, hogy Soros György nevessen a végén! szlogen szerinte hülyeség, amit nem lehet értelmezni. Írhatnák azt is, hogy a fű zöld - vélte, s azt mondta, kíváncsi, hogy az ügyészség ezt majd hogyan fogja értelmezni.

Arra a kérdésre, hogy csatlakoznak-e a Jobbik kezdeményezéséhez, amely az államfő leváltását irányozza, igennel felelt. Szavai szerint bár tudják, hogy eredménye nem lehet, de figyelemfelkeltésre jónak tartják. Hadházy Ákos azt mondta, amit Áder János köztársasági elnök csinált a plakáttörvény ügyében, nagyon hasonlít ahhoz, "amit Kubatov kopaszai tettek a Nemzeti Választási Irodánál".

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com