Mesterházy: a kormány magukra hagyta a szegényeket

Az MSZP elnöke szerint az Orbán-kormány több millió embert hagyott magára szegénységben. Mesterházy Attila a szocialista választmány idei utolsó ülése előtt arról beszélt újságíróknak: társadalompolitikai változásra van szükség.

Azt mondta, az MSZP politikája valóban arról szól, hogy senkit sem hagynak az út szélén, ehhez azonban tavasszal le kell váltani a kormányt. Az MSZP karácsony előtt országszerte nyolcvan helyen oszt ételt, és a Hit Gyülekezete szeretetszolgálatával együtt háromszáz családhoz juttat el élelmiszercsomagot - ismertette a pártelnök, ezúttal is emlékeztetve arra, hogy az MSZP a megélhetési költségek csökkentése érdekében öt százalékra vinné le az alapvető élelmiszerek áfáját. Hozzátette: karitatív akcióikkal nemcsak segíteni akarnak, hanem egyúttal felhívni a figyelmet arra, hogy milyen sokan nélkülöznek.

mszp-uj-logoAz MSZP választmánya a korábbi évekhez hasonlóan idén is rászoruló gyermekeknek vásárolt karácsonyi ajándékokat, ezeket a Jókai utcai pártszékház aulájában felállított karácsonyfa alatt helyezték el szombaton. Ezúttal a közmunkás-szakszervezet segítségével rászoruló közmunkások gyermekeinek juttatják el a játékokat. Mesterházy Attila azt mondta, a kormány csak a tavaszi választásokig biztosítana munkát a közmunkások nagy részének, ráadásul megalázó bérért és méltatlan körülmények között. Botka László választmányi elnök arról beszélt: az igazságtalan adórendszer és családtámogatási rendszer miatt az átlagos vagy átlagnál kisebb jövedelemből gazdálkodók életszínvonala jelentősen csökkent 2010 óta.

Szanyi Tibor, a szocialisták európai parlamenti listavezetője tíz pontban foglalta össze az MSZP kívánságait. Ezek között szerepel, hogy az emberek megalázó bérek helyett "jó munkáért jó fizetést" kapjanak, és hogy minél több fiatal térjen haza azok közül, akik az utóbbi években külföldre mentek. A szocialisták emellett továbbra is azt szorgalmazzák, hogy a köztársasági elnök az EP-választással azonos időpontra, május 25-re írja ki az országgyűlési választást. Szanyi Tibor azt mondta: ez "nagylelkű ajánlat" a részükről, hiszen az április 6-i választással szemben majdnem két hónappal meghosszabbítaná az Orbán-kormány mandátumát, de anyagi megfontolások és a várhatóan nagyobb részvétel is amellett szól, hogy egy napon tartsák a két választást. Az MSZP választmány évértékelő zárt ülést tart, a testületen Mesterházy Attila elemzi a politikai helyzetét, és szó lesz a kampánymenetrendről is.

forrás:MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com