Mesterházy Attila: az MSZP megvizsgálja a tandíjmentes felsőoktatás lehetőségét

Az MSZP hatástanulmányt készít a tandíjmentes hazai felsőoktatási rendszer lehetőségének vizsgálatára - mondta Mesterházy Attila pártelnök csütörtökön Pécsen.


mesterhazyattila

Az MSZP elnöke a szocialista parlamenti frakció kétnapos kihelyezett ülése utáni sajtótájékoztatón beszámolt arról, hogy a koncepció elkészítésével Hiller Istvánt, a párt humánpolitikai kabinetjének vezetőjét bízta meg. Mesterházy Attila hozzátette: a kérdésben folyamatosan konzultálnak civil szakmai szervezetekkel és tanulmányozni fogják az OECD által az egyik leghatékonyabbnak tartott ingyenes finn felsőoktatást is.
"Mindenkivel szeretnénk együttműködni, akinek az oktatás versenyképességét illetően értelmes és hasznos véleménye van. Az oktatást stratégiai ágazatként kezeljük, alapelvünk, hogy olyan rendszert látnánk szívesen, mely a minőséget, a fenntarthatóságot és az esélyegyenlőséget biztosítja" - fogalmazott a pártelnök.
Hiller István országgyűlési képviselő a hatástanulmány szükségességét azzal indokolta, hogy minden olyan országban, ahol a válság idején "hozzányúltak" a felsőoktatáshoz, a változtatások a nagyobb hozzáférhetőség, a nyitottság irányába mutattak.
A politikus úgy vélte: a magyar felsőoktatás válság közeli állapotban van, és ennek a jelenlegi kormány, valamint a felsőoktatási politikája az oka. Azt mondta, a kormány két és fél éven keresztül az önfinanszírozó felsőoktatást hangoztatta, amely megítélése szerint előkészítetlen, megvalósítatlan és rossz álom volt.
"Ebből felébredtek 2012 karácsonyán. Az önfinanszírozó felsőoktatást feladták, csak az ehhez kapcsolódó igen nagy mértékű pénzkivonást otthagyták az intézményeknek" - jegyezte meg. Egyben utalt rá, hogy 2010 óta 60 milliárd forintot vontak el a hazai főiskoláktól és egyetemektől.
Hiller István a diákhitelről szólva azt mondta, hogy szükség van rá, az első verzióját az MSZP jónak is tartja, de a második konstrukciót nem tudja elfogadni, arra az a válaszuk, hogy "kidobják az ablakon".
Hozzátette, a párt nem ért egyet a hallgatói szerződésekkel, azokat megítélésük szerint fel kell mondani, ellentétesek ugyanis az európai uniós alapelvekkel és hátrányosak a magyar fiatalok számára. "Támogatunk minden olyan mozgalmat, amely a hallgatói szerződések eltörlését tűzte ki célul, és együttműködést ajánlunk mindenkinek, akik a röghöz kötést rossznak tartják" - hangoztatta a politikus.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com