Miként verte át az Európai Unió a keleti blokk országait?

Olvasmányunkban meg szeretnénk közelíteni és valamelyest megérteni azt, hogy miért szenvedik el a posztkommunista EU-s országok állampolgárai nem boldogulásukat még most is 2016-ban!


Nem az amerikai-európai álmot megvalósított magyar kőgazdaggá vált emberekről írunk. Azok most nem ide tartoznak. Azokról az átlag polgárokról van szó, akik mélységesen csalódtak ebben az egész Európai Uniós felzárkózásban, elsősorban béreket illetően!

A-Negyedik-Birodalom-születése-5-1-660x330

Tekintsük át az elmúlt hetekben azon emberek tanácskozását, akik az európai társadalom bedarálásán munkálkodnak.

Jelenleg a sakktáblán a Brexit hisztériás tárgyalása volt az euró bürokraták szemszögéből.

Az angolok a Brexit következményeit megpróbálják még kitolni, hogy ne változzon semmi, mintha mi sem történt volna. Közben a brüsszeli politikusok szinte azt hangoztatják, hogy el lehet innen most már húzni!

Miért is tenné ezt Nagy-Britannia? David Cameron lemondott rendje, módja szerint. Utódja, aki ősszel lesz beiktatva, foglalkozik majd az Európai Uniónak égető problémát jelentő kérdéssel.

Káder, Martin Schulz, akinek még érettségi bizonyítványa sincs, forszírozza a kilépést a kilépni szándékozó országoknak, méghozzá mihamarább!

Az alkoholista Jean-Claude Juncker pedig az Európai Parlamentben arról beszélt, hogy tiszteletben kell tartani a népszavazás intézményét. Erre a brit képviselők tapsolni kezdtek. Máskülönben Juncker a Brexit párti politikusra mutatott, Nigel Farage-ra és a következőket címezte számára: „Ez az utolsó alkalom, hogy itt tapsol. Bizonyos mértékig meg is vagyok lepve, hogy itt van! A kilépésért harcolt. A britek a kilépés mellett szavaztak. Miért van itt?”

TOPSHOTS-TOPSHOT-BELGIUM-EU-POLITICS-BREXIT-afp_com-20160628T085634Z-doc-cj1dt-620x330

Angela Merkel, a marionettek mozgatója a következőképen vélekedik:

„Aki ki akar lépni az EU-családból, az nem várhatja el, hogy minden kötelezettség megszűnjön, miközben a privilégiumok megmaradnak. Németország és az EU a tárgyalásokat a saját érdekei szerint vezeti majd!”

Logikus uniós gondolkodás szerint a népszavazás eredményeként segíteni kellene Londont, hogy a lehető leghosszabb idő múlva valósuljon meg a kiválás. Ennek ellenére egy progresszív törést akar véghezvinni Németország Brüsszellel karöltve.

Duguljatok be ott az alvégen!

Németellenességünket abszolút nélkülözve, fel szeretnénk itt hívni a figyelmet végre, hogy miként lettek átverve az Európai Unióval az átlag posztkommunista országok keményen dolgozó állampolgárai, legfőképpen a magyar adófizető becsületesen dolgozó emberek, akik eltartják az elitet. Most újra hangsúlyozzuk, hogy a magyar kőgazdagok nem ebbe a kategóriába soroltatnak! Őket ez a téma nem érdekli.

A-Negyedik-Birodalom-születése-6-1

Németországra rátérve, mondhatjuk egy bizonyos negyedik birodalomnak. Így meg szeretnénk ismertetni Németország és az Európai Unió viszonyának izgalmas és szoros kapcsolatát.

Fontos tudnunk elsősorban, hogy az Európai Unió kezdetektől fogva az erős gazdaságoknak kedvezett. Ezek az országok a nyugati országok. A nyugati jóléti államok között csekély gazdasági különbségek voltak. Ez így vonatkozott a hétköznapi dolgozó ember életszínvonalára is, ami most is mérvadó.

A dinamikus nyugati gazdasági növekedés hatékonyan betömte a rendszerben keletkezett repedéseket. Így valóban egységesnek tűnt Európa.

A központban lévő országok előnye az Európai Unió bővítésével és a közös valuta, az € bevezetésével hatalmasra duzzadt.

Kizárólag Nyugat-Európának kedvez a szabad kereskedelem, tőke és a munkaerő szabad mozgása, amely a magyarokat is elszívja országunkból. Az euró (€) bevezetésével a legerősebb gazdaságok száguldani kezdtek.

A német márkához képest az € alulértékelt, ami azt jelenti, hogy minden fajta német, belga, holland, francia termék mélyen a valóságos ára alatt kerül piacra. A görög drachmához képest pedig ez fölül értékelt!

Gyakorlatilag a görögöknek, olaszoknak, spanyoloknak az euró azt jelenti, hogy a termékek valódi értéküknél országukban sokkal drágábban kerülnek piacra.

Az utóbbi országok súlyos válsággal küszködnek, akiknek ráadásul ajándékként Németország ráerőszakolta az illegális bevándorlást!

Akik már régebben is foglalkoztak a témával, azok jó előre tudták, hogy az Európai Unió, amilyen formában létrejött, áthidalhatatlan szakadékokat fog képezni az Európában lévő erő és gyenge gazdaságok között!

brexit

A nagy átverés azonban az egészben az, hogy ezeknek az országoknak az Európai Unió ellensúlyoz, méghozzá az EU-s pályázatokkal, támogatásokkal. Így az állampolgárok derűsebben nézhetnek a jövőbe a hosszú távú felzárkózás reményében. Azonban még a felzárkózással a posztkommunista Magyarországnak állampolgárainak bérezésének felzárkóztatásáról szó sincs! Csak az uniós támogatásokról, amiknek hasznát a mindenkori politikusok élvezik, elvéve családoktól otthonaikat kisajátítással az infrastrukturális fejlesztés nevében.

Sehol nem látszik a szegényebbek felzárkózása!

Az áthidalhatatlan szakadék azonban egyre csak nyílik az erős és gyenge gazdaságok között. Ezen a sakktáblán Németország profitál a legtöbbet!

Az iparból Németország akkora profitra tett szert, hogy már a nyugati gazdaságok is behódolnak neki. Legfőképpen Franciaország!

Fontos megjegyezni, hogy az Európai Unió felzárkóztatási pénzei és a tőkebeáramlások nélkül, magyarok számára a nyugaton lévő munkalehetőségek nélkül még brutálisabb lenne. A közép, illetve a dél-európai nyugat számára jelentéktelen banánköztársaságok semmiféle ellenállást nem tudnának hangoztatni az erős gazdaságokkal szemben.

ÚJ birodalom születik

Az Európai Uniót tudatosan szervezték. Ki hitte volna, hogy a nagy kiegyenlítődés szétszakadássá válik. A problémákat azonban az előre megtervezett 2008-as világméretű pénzügyi válság okozta, amit mi magyarok is éreztünk bőrünkön.

Már ezelőtt is megérezhettük, hogy Magyarország bérekben, gazdaságilag soha nem fog felzárkózni a nyugati országokhoz! Néhány évvel később erre jött rá a görög válság, amely nyilvánvalóvá tette, hogy a gazdag országok a szegények rovására gyarapodnak még jobban. Noha Olaszországban és Görögországban a bérek még mindig túlszárnyalják a Magyarországon dolgozó magyarokét.

A görög válság idején a szövetség olyan pályára állt, hogy abból kifarolni Görögországnak már nem lehetett!

Most arra a szintre fogunk eljutni, hogy a német érdekek egyenlőek lesznek az Európai Unió érdekeivel. Gyakorlatilag a német gazdaság érdekazonosságban van az Európai Unióéval!

Így már érthetővé válik, hogy Németország miért szándékszik visszafogott, ugyanakkor kérlelhetetlen erőszakkal az Európai Uniót egységes állammá kovácsolni.

Saját gazdasági nagyhatalma (hegemónia) már akkora, hogy egyértelmű politikai hegemóniát kell kialakítani, saját szükséglete érdekében.

Ezt a 2008-as válság tette egyértelművé és az megmutatta, hogy a világgazdasági versenyben Német-Európa helytállása azon is múlik, mennyire tudja kiszolgálni a kontinens politikája a gazdasági szereplőket.

Angela Merkel voltaképpen a fent olvasottaknak lényegét mondta el, amikor megfogalmazta a következőket: „Az uniós intézmények mindegyike azon dolgozik, hogy az Európai Unió minél erősebb globális szereplő legyen, ezért hatékony munkával a növekedés irányába kell elmozdulni, hogy pótolni lehessen azt, amit el fogunk veszíteni.”

Jelenleg ott tartunk, hogy a német kancellár tűzzel-vassal keresztül akarja átvinni akaratát az Európai Unió partnerországain. Így minden alkalmat megragad annak érdekében, hogy gyengítse az ellenállást.

Németországnak még a Brexit is kapóra jött!

Merkel tanácsadónak szimbolikájában, maga Angela Merkel a német gazdaság érvényesítése érdekében mihamarább ki kell, hogy takarítsa a Németországot legjobban támogató Nagy-Britanniát a sakktábláról Brexit nevében. Ez még úgy is megéri, hogy ez a néhány hónap alatt (2 év?) Európa második legnagyobb gazdaságát elveszítse mihamarább magát, Nagy-Britanniát!

brexit3

Merkel ezt azért akarja, mert ez alatt az idő alatt a brit gazdaság kiesésének pótlását  az összeurópai beruházásoktól várja, amelyből szintén a német gazdaság fog a legjobban kijönni.

Még mindig kérdés, hogy Nagy-Britannia benne marad az Európai Unióba és egy olyan kezdeményezést nyit, amely a központi jóléti országoknak kedvező szabályozások helyett valóban egy közösségi Európát támogat, vagy valóban eltávozik és progresszíven következik az Európai Egyesült Államok intézménye?!

A dologban az érdekesség az, hogy a V4-ek Magyarországgal az élen széles gesztusokkal nem játszhat túl a sakktáblán.

Tudva lévő, hogy a Brexitet azért szavazták meg a Nagy-Britanniában élő konzervatív emberek, mert elegük volt abból, hogy az Európai Unió belepofázik az életükbe. Holott a szigetországban mesés fizetések és nyugdíjak vannak.

v4

Továbbá az illegális bevándorlás tette inkább a pontot a végére a Brexitnek. Zsebre téve a kozmopolita Londont az angol vidéken élő bunkódolgozók és tudatlan nyugdíjasok által.

Itt kezdődhet a nemzet?

Érdemes betárolni egy fontos videót, méghozzá Nógrádi Gyuri bácsi előadását, amely mindent megmagyaráz. Csak úgy globálisan!



Forrás: kiettemeg.pestisracok.hu

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com