MSZP: a háromigenes népszavazás minden kérdése a Fidesz politikájának szimbólumává vált

Az MSZP budapesti elnöke "a háromigenes népszavazás" témáit a Fidesz-politika szimbólumainak tartja: a föld a lopást, a bérplafon az urizálást, a vasárnapi boltzár pedig a szabad döntést jeleníti meg.

Kunhalmi Ágnes vasárnap az MTI-nek azt mondta: "a gazdáktól még a földet is ellopják", a fideszesek "kontroll nélkül" tömik a haverok, oligarchák és családtagok zsebét, a vasárnapi boltbezárás ügye pedig a szabad döntés szimbóluma, hogy az emberek akkor vásárolhassanak és dolgozhassanak, amikor akarnak.

mszp

A képviselő szerint a népszavazás alkalmat ad arra, hogy az emberek kifejezzék véleményüket nemcsak magukról a kérdésekről, hanem az oktatás, az egészségügy helyzetéről is és arról, hogy Magyarországon nincs kormányzati teljesítmény.

Hozzátette: az emberek tudják, hogy mi a népszavazás tétje, és látszik, hogy a Fidesz fél a haragjuktól. A népszavazás mögött "nem Európa, vagy Brüsszel, nem Angela Merkel, de még csak nem is Soros György áll, hanem a magyar emberek, akiknek elegük van" - fogalmazott, felszólítva a Fideszt, hogy "ne merjen megfutamodni a népakarat elől".

Kunhalmi Ágnes közölte, hétfőtől négy állandó aláírópontot hoznak létre Budapesten.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com