MSZP: egyre több család, egyre nehezebben éli meg a karácsonyt

Az MSZP szerint a Fidesz-KDNP kormányzása miatt évről-évre egyre több ember, egyre nehezebben éli meg a karácsonyt.

mszp-uj-logoBangóné Borbély Ildikó, az MSZP elnökségi tagja pénteki budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, 4,5 millió ember a létminimum alatt, 1,5 millió a szegénységi küszöb alatt él, 500 ezer gyermek pedig éhezik, és számuk egyre növekszik. A három és több gyermekes családok 41 százaléka szegény, a szegények 28 százaléka gyermek, és a legnagyobb szegénységi kockázatot az jelenti, ha valaki gyereket akar vállalni.

A politikus idézte a Tárki felmérését, amely szerint a háztartások nyolcada nem tudott ajándékot vásárolni és csak 4 százalék tudott többet költeni, mint tavaly. Egy korábbi felmérés szerint 25 éve nem volt ennyi szegény ember, mint most, a vásárlóerő pedig Moldova szintjére esett vissza - mondta.

Hozzátette, eközben a kormány cinikusan viselkedik, Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter a Hilton szállodába hív meg szegényeket, Pócs János képviselő pedig szenteste a templomban oszt ajándékot.

A MSZP-nek 2014-ben, kormányra kerülése utáni első feladata lesz, hogy a gyermekéhezést felszámolja és olyan Magyarországot építsen, ahol minden gyermek elérheti álmait - fejtette ki.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com