MSZP, LMP: a kormány a vidék helyett az államadósságra fordítaná a földeladásokból származó pénzt

Az MSZP és az LMP közösen tiltakozott az ellen a kormányzati módosító javaslat ellen, amelyik szerint a földeladásokból származó bevételeket nemcsak a vidék fejlesztésére, hanem az államadósság csökkentésére is lehessen fordítani.

Sallai R. Benedek (LMP) és Gőgös Zoltán (MSZP) közös hétfői sajtótájékoztatóján az előbbi azt mondta, hogy a kormány két, a termőföld-privatizáció befejezéséhez kapcsolódó jogszabályjavaslatot nyújtott be.

21681_ud6lOy_2

A kabinet a Földet a gazdáknak!
program lezárásáról szóló törvényjavaslattal úgy tenné legitimmé eddigi "földrablását", hogy az Országgyűléssel fogadtatja el annak végrehajtását - fogalmazott. A másikkal pedig úgy módosítanák a Nemzeti Földalapról szóló törvényt, hogy a földeladásokból származó forrásokat az államadósság törlesztésére is fel lehessen használni - hívta fel a figyelmet.

Az indítványt gazemberségnek nevező politikus emlékeztetett arra, hogy a parlament egy olyan kétharmados jogszabályban rendelkezett a Nemzeti Földalapról, amelyik kimondja, hogy ezeket a forrásokat csak a vidék, a kis- és közepes családi gazdaságok helyzetének javítására lehet fordítani.

Sallai R. Benedek azt is bírálta, hogy kétharmados törvényhez olyan módosító indítványt nyújtottak be, amelyet egyszerű többséggel is el lehet fogadni. Hozzátette, hogy az alaptörvény viszont kimondja, a nemzeti vagyon megőrzésének, védelmének, az azzal való felelős gazdálkodásnak a következményeit és követelményeit sarkalatos törvények határozzák meg.

Az ellenzéki pártok frakciói továbbra is egységesek abban, hogy ehhez nem asszisztálnak - összegzett.

A szocialista Gőgös Zoltán azt mondta, hogy a Fidesz "megint gyáva", mert egy országgyűlési határozattal akar dönteni abban az ügyben, amiben az MSZP népszavazást kezdeményezett. A képviselő azt mondta, hogy ez egy "olcsó trükk", amivel nem lehet kiváltani azt a színvallást, hogy a kormánypártok támogatják-e a népszavazást.

Kijelentette azt is, hogy a kormánypártok "hazudtak már nagyon sokszor államadósság csökkentést", a legnagyobb hazugság a nyugdíjrendszer átalakítása volt, amikor "elraboltak" az emberektől háromezer milliárd forintot. Az ellenzéki pártok semmilyen módon nem asszisztálnak a javaslathoz és nem tudják elfogadni, hogy a kormány egy feles törvénnyel módosítson egy kétharmados jogszabályt - közölte.

MTI

Hozzászólások


Űrközpontot és üveghidat is épít a kormány - videó

Űrközpontot és üveghidat is épít a kormány - videó

Olimpia ugyan már nem lesz, de a kormányt ez nem gátolja abban, hogy nagy ívű beruházásokba kezdjen.

Európai országok kezdeményezik az Európai Egyesült Államok létrejöttét!

Európai országok kezdeményezik az Európai Egyesült Államok létrejöttét!

Francia, német, olasz és luxemburgi parlament elnökeinek vágya az Egyesült Európai Államok.

LMP: beteg embereket foszt meg a segélytől a kormány

LMP: beteg embereket foszt meg a segélytől a kormány

A Lehet Más a Politika (LMP) társelnök-frakcióvezetője szerint beteg embereket foszt meg a segélytől a kormány. Szél Bernadett vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján abszurdnak nevezte a foglalkoztatást helyettesítő támogatás megvonását azoktól, akik nem munkaképesek.

Gyurcsány Orbán elmebajáról fogalmazott!

Gyurcsány Orbán elmebajáról fogalmazott!

A DK elnöke „szakszerűen” írt Orbán Viktor súlyos betegségéről.

Több mint egymilliárd forintos osztalékot vett fel Gyurcsány Ferenc

Több mint egymilliárd forintos osztalékot vett fel Gyurcsány Ferenc

A Demokratikus Koalíciót (DK) irányító Gyurcsány Ferencnek változott a legnagyobb mértékben a vagyoni helyzete tavaly a parlamenti képviselettel rendelkező pártok vezetői között.

Ezzel az 5 festménnyel gazdagodik a Miniszterelnökség

Ezzel az 5 festménnyel gazdagodik a Miniszterelnökség

Az 5 remek alkotás ára 360 millió forint.


Biztosított a jövő! – pártot alapítanak a nyugdíjasok

Biztosított a jövő! – pártot alapítanak a nyugdíjasok

A nyugdíjasok az Idős Demokraták Szövetsége néven fognak pártot alapítani.

18 milliárdba került a nyugdíjasok kampányutaztatása a kormánynak az adófizető állampolgárok pénzén!

18 milliárdba került a nyugdíjasok kampányutaztatása a kormánynak az adófizető állampolgárok pénzén!

A nyugdíjasok kampány utaztatása a mindenkori jobb és bal oldali kormányok „aranytartaléka”.

71 országba küldtek Erzsébet utalványt Orbánék a külhoni magyaroknak – feleslegesen (videó)

71 országba küldtek Erzsébet utalványt Orbánék a külhoni magyaroknak – feleslegesen (videó)

Legalább 32 ezer külföldön élő magyar nyugdíjasnak küldött a magyar kormány Erzsébet utalványt.

Ebből fedezte a kormány a nyugdíjasok Erzsébet utalványát

Ebből fedezte a kormány a nyugdíjasok Erzsébet utalványát

Kiderült honnan fedezte a kormány a nyugdíjasoknak szánt 10 ezer forintnyi Erzsébet-utalványt.

http://ujhazak.com