MSZP: Matolcsy György személyesen döntött az egyik jegybanki alapítvány befektetéseiről

Az MSZP frakcióvezető-helyettese szerint a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alapítványaitól kiperelt dokumentumok bizonyítják: Matolcsy György jegybankelnök személyesen döntött az egyik alapítvány pénzének befektetéséről.

Tóth Bertalan hétfői budapesti sajtótájékoztatón kifejtette: az MNB által alapított Pallas Athéné Domus Animae Alapítványnál Matolcsy György kuratóriumi elnökként személyesen döntött befektetési kérdésekről.

mszp

Hozzátette: a kuratórium még korábban felhatalmazta a kuratórium elnökét és egy, a jegybanktól független kuratóriumi tagot, hogy befektetési kérdésekben döntsön. Ez alapján 44 határozat született - közölte, megjegyezve: a kuratóriumi tag nevét kitakarták a dokumentumokban.

Az ellenzéki politikus elmondta, az alapítvány 46,5 milliárd forint értékben vásárolt állampapírokat és közel négymilliárd forintért helyezett el bankbetéteket.
Tóth Bertalan szerint kérdés, hogy ezzel tiltott monetáris finanszírozást folytattak-e.

Felvetődik az a kérdés is - folytatta - , hogy történhetett az, hogy több milliárd forint értékben Matolcsy György unokatestvérének érdekkörébe tartozó banknál jegyezték az állampapírokat, helyeztek el bankbetéteket.

Közölte, az egyik befektetési döntés miatt az alapítvány alacsonyabb kamatot kapott, mint amekkora akkor volt a jegybanki alapkamat.

Értékelése szerint törvénytelenségek sorozatával állnak szemben.

Kérdésre beszélt arról is, hogy nem csupán az Állami Számvevőszéknek kellene vizsgálódnia az ügyben, ha valaki az unokatestvérének juttat vagyoni előnyt, azt az ügyészségnek is vizsgálnia kell.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com