MSZP: százezer új munkahelyet teremtene egy széles körű épületfelújítási program

Az MSZP szerint a fűtési költségek csökkentése mellett legalább százezer új munkahelyet teremtene az építőiparban az általuk javasolt széles körű épületfelújítási, energiahatékonysági program.

mszp-uj-logoErről Szabó Imre volt környezetvédelmi miniszter, a szocialista párt fenntartható fejlődés kabinetjének vezetője beszélt a Táncsics Alapítvány Megújuló energiapolitika című konferenciáján szerdán.

A konferenciát eredetileg Mesterházy Attila MSZP-elnök nyitott volna meg, azonban lemondta a részvételt, mivel szerda délelőtt folytatódik pártja és az Együtt-PM közötti tárgyalás a választási szövetség kibővítéséről.
Szabó Imre azt mondta: az MSZP energiapolitikai programjának célja a szegénység csökkentése, a környezeti adottságokhoz alkalmazkodó gazdasági növekedés, a foglalkoztatottság bővítése és a klímavédelem.

Az MSZP által javasolt épületfelújítási, energiahatékonysági és szigetelési program a fűtési költségek csökkentése mellett élénkítené a gazdaságot, és legalább százezer embernek adna munkát az építőiparban - jelentette ki, hozzátéve: a programmal akár 50-80 százalékos hőenergia-megtakarítást lehetne elérni a panel- és a családi házakban.

A szocialisták programja emellett a hagyományosak helyett egyre inkább a helyi, megújuló energián alapuló erőművekre építené a hálózati rendszert, fokozatosan csökkentené, illetve kivezetné a szennyező energiaforrások használatát, és célszerű korlátokhoz kötné az atomenergia felhasználását - ismertette.

Az MSZP vissza nem térítendő támogatást adna épületek felújítására, valamint - a szocialista kormányzás alatt megkezdett program folytatásával - háztartási gépek és izzók cseréjét is támogatná pályázati alapon. Támogatást adnának a hátrányos helyzetű önkormányzatoknak közösségi naperőművek telepítésére, valamint arra, hogy a városi szemétszállító cégek elektromos járművek használatára álljanak át.

A szocialista párt programja emellett közösségi erdőgazdálkodást szorgalmaz: akár állami területek átadásával és pénzzel támogatnák, hogy szociális szövetkezetek új, őshonos, elegyes, lombhullató erdőket telepítsenek. Ezzel - folytatta Szabó Imre - megoldható lenne, hogy a rászorulók olcsón jussanak tüzelőhöz, valamint az új erőművek biomasszaigényét is ki lehetne elégíteni.

Az MSZP számítása szerint az ország összes épületének energetikai korszerűsítése 2024-ig évente nagyjából 230 milliárd forintba kerülne, míg az erdőgazdálkodási program nagyjából 25 milliárdba. Ezeket egyaránt kvótaértékesítésből és európai uniós forrásokból finanszíroznák.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com