MSZP: szemfényvesztés az adósságátvállalás

mszpAz MSZP fővárosi frakciója szerint szemfényvesztés Budapest adósságának átvállalása. Horváth Csaba frakcióvezető a Fővárosi Közgyűlés pénteki ülése közben tartott sajtótájékoztatóján azt mondta, a cél szép lenne, de szépséghibája van.


Kifejtette, az állam elvett 650 milliárd forint értékű vagyont és forrásként évente 50 milliárd forintot, ezekből adósságátvállalás címén 100 milliárdot adna vissza a kormány.
Másik hiba, hogy Tarlós István főpolgármester 170 milliárdos adóssággal vette át az irányítást, a 2012-es év végi terv pedig közelített a 210 milliárdhoz. Úgy tűnik, hogy a kormány ad, de előtte kétszeresen vett el - hangsúlyozta, hozzátéve: arra szólítják fel a főváros vezetését, hogy ne az adósság felének, hanem teljes egészének átvételéről állapodjon meg a kormánnyal és folytatódjanak a tárgyalások a finanszírozási hiány megoldásáról.
Tüttő Kata frakcióvezető-helyettes azt mondta, az állam elvonja a forrásokat, a feladat-finanszírozás során pedig kínosan figyel, hogy mindig kevesebbet osszon vissza, mint amennyibe a feladat kerül.
A római-parti védművel kapcsolatban kérdésre válaszolva Horváth Csaba azt mondta, a legjobb műszaki és a legkevésbé érdeksértő megoldást kell megtalálni. Hozzátette: az építkezéssel egyetértenek.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com