MSZP: továbbra sincs pontos elszámolás a károsultakkal

Az Országgyűlés költségvetési bizottságának szocialista tagja szerint a pontos elszámolásnak továbbra sincs híre-hamva sem a Quaestor-károsultakkal, ráadásul ha elfogadják az elszámolást, minden további követelésükről lemondanak.

Szakács László, aki a költségvetési bizottság brókerbotrány albizottságának tagja is, csütörtöki budapesti, az Igazságügyi Minisztérium előtti sajtótájékoztatóján azt mondta, egy gáz- vagy egy telefonszámla is részletesebb, mint a károsultaknak küldött, kilencsoros elszámolás, holott Orbán Viktor miniszterelnök tavaly októberben részletes elszámolásra tett ígéretet.

quaestor

Hozzátette: a parlament előtt lévő, Völner Pál (Fidesz) által benyújtott, a tőkepiac stabilitásának erősítése érdekében tett egyes kárrendezési intézkedésekről szóló törvény módosítása nem elszámolás, hanem "leszámolás" a károsultakkal. Kifejtette: a kárrendezési alap valamilyen matematika alapján kiszámolja mennyi jár a károsultaknak, aztán felajánlják nekik; ha azt elfogadják, akkor lemondanak minden további követelésükről a Quaestorral szemben.

Szakács László jelezte, több módosító indítványt is benyújtottak a javaslathoz, de a fideszes többség egyiket sem támogatta. Értékelése szerint a törvénymódosítás nem más, mint reklámfogás.

A képviselő sajtótájékoztatója után kezdődött a Quaestor-károsultak tüntetése a minisztérium előtt. A károsultak MTI-hez is eljuttatott, Trócsányi László igazságügyi miniszternek címzett nyílt levelükben emeltek szót a törvényjavaslat ellen, amelyet nem kárrendezésnek, hanem "porhintésnek" tartanak. Szerintük annak elfogadása után is marad a 12 ezerből 11 400 olyan ügyfél, aki nem kap semmit.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com