Nagyszabású sportversenyek megrendezésének kérdéseiről egyeztetett Balog Zoltán Azerbajdzsánban

Egyebek mellett nagyszabású sportesemények megrendezésének általános kérdéseiről egyeztetett csütörtökön Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere Azad Rahimov azeri sport- és ifjúsági miniszterrel a kaukázusi ország fővárosában, Bakuban, ahol jelenleg az első alkalommal megrendezett Európai Játékokat tartják.

Balog Zoltán az MTI-nek telefonon azt mondta, a sportversenyek rendezésének előnyeiről, hátrányairól és esetleges kockázatairól egyeztettek a sport- és ifjúsági miniszterrel. Szóba került a létesítmények utóhasznosítása, valamint infrastrukturális kérdések is.

emmi

Az emberi erőforrások minisztere kijelentette, Magyarországnak is célja az, hogy minél több nagy nemzetközi versenyt szervezzen, és a tapasztalatszerzés céljából látogatott Azerbajdzsánba. Emlékeztetett arra, hogy az eredeti tervekhez képest korábban, 2017-ben rendezik Budapesten a vizes világbajnokságot, valamint Magyarországon zajlik 2017-ben a cselgáncs-világbajnokság is.

A június 12. és 28. között, több mint hatezer sportoló részvételével zajló Európai Játékokról szólva Balog Zoltán megjegyezte, nagy kísérlet, hogy az ázsiai és az amerikai játékokhoz hasonlóan az európai kontinensen is létrehoznak egy hasonló versenyt.

Az MTI kérdésére a 2016-os, Budapesten megrendezendő európai sportminiszteri értekezletről szólva az emberi erőforrások minisztere azt mondta, úgy szeretnék a találkozót megszervezni, hogy az valóban a sport jövendő nagy kérdéseiről szóljon.

Hozzátette, bár a kormány még nem foglalt állást, de Magyarország a 2024-es nyári olimpiai játékok megrendezésének megpályázásán gondolkodik. Úgy vélte, a sportminiszteri találkozó ennek egyfajta előkészítését, valamint a magyar sportteljesítmények bemutatását szolgálja majd. Balog Zoltán hozzátette, az értekezletet szeretnék összekötni egy doppingellenes konferenciával is.

Emellett a tárcavezető Abulfaz Garayev kulturális és turisztikáért felelős miniszterrel egy kulturális munkaterv kialakításáról, Mikayil Jabbarov oktatási miniszterrel pedig a Stipendium Hungaricum oktatási programról tárgyalt, amelynek keretében 200 azeri egyetemi hallgató tanulhat ösztöndíjjal magyar egyetemen.

Balog Zoltán elmondta, hogy a Semmelweis Egyetem kihelyezett bakui fakultásának megvalósítása kapcsán magyar delegáció egyeztetett Azerbajdzsánban.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com