NATO-külügyminiszterek - Szijjártó: a NATO-nak változnia kell, hogy meg tudjon felelni az új biztonsági kihívásoknak

A NATO-nak jelentős változtatásokat kell végrehajtania ahhoz, hogy meg tudjon felelni az utóbbi időben kialakult új biztonsági kihívásoknak, amelyek egyszerre keleti és déli irányból érik a szövetséget - így nyilatkozott csütörtökön telefonon az MTI-nek Szijjártó Péter, aki a NATO-tagállamok külügyminisztereinek kétnapos tanácskozásán vett részt a törökországi Antalyában.

A külgazdasági és külügyminiszter hangsúlyozta, hogy a megváltozott - és minden idők legtöbb kihívását rejtő - biztonsági környezetben rendkívüli jelentősége van a NATO által korábban, a Walesben tartott csúcstalálkozón elfogadott akciótervnek, amely válsághelyzetben nagyon rövid időn belül bevethető alakulatok és a keleti tagállamokban - köztük Magyarországon - előretolt vezetési, parancsnoki pontok létrehozását irányozza elő.

Download (2)

Szijjártó Péter emlékeztetett: a walesi megállapodással összhangban Magyarország több saját döntést is hozott, hozzájárulva így ahhoz, hogy a NATO hatékonyan tudjon alkalmazkodni az új biztonsági környezethez.

Mint mondta, Magyarország az észak-atlanti szövetség munkáját segítendő az ősz folyamán 4 darab Gripen vadászgéppel részt vesz az Oroszországgal határos balti államok légterének védelemben.

Kiemelte azt is, hogy Magyarország 499 katonával teljesít szolgálatot két NATO-misszióban - Afganisztánban és Koszovóban -, és ezeket a szerepvállalásokat a jövőben is fent kívánja tartani.

Szijjártó Péter kitért arra, hogy már folynak az említett előretolt vezetési, parancsnoki pont kialakításának előkészületei, miközben részt vesz az ország a rendkívül magas készenléti kötelék (Very High Readiness Joint Task Force) létrehozásában is.

A két napon belül bevethető alakulat működéséhez Magyarország egy századnyi kontingenst tervez biztosítani - jegyezte meg a külügyminiszter.

Download (1)

Hangsúlyozta a tavaly ősszel Litvániába küldött 140 fős magyar lövészszázad szerepvállalásának, illetve a visegrádi négyek (Magyarország, Lengyelország, Szlovákia, Csehország) nyáron Lengyelországban tartandó hadgyakorlatának jelentőségét is.

Szijjártó Péter kitért arra, hogy mindemellett folyamatosan fejlesztik a pápai légibázist, amelyre egy fontos logisztikai pontként tekint a NATO.

A tárcavezető az MTI kérdésére válaszolva elmondta, hogy a NATO által tervezett gyorsreagálású egységek akár az Iszlám Állam ellen is bevethetőek lennének, ha a szövetség egyik tagállamát fenyegetné a terrorszervezet.

Hozzátette ugyanakkor, hogy eddig még semmilyen döntés vagy előterjesztés nem született arról, hogy a NATO bármilyen módon részt vállalna az Iszlám Állam ellen Szíriában és Irakban harcoló nemzetközi koalíció munkájában.

Szijjártó Péter a NATO előtt álló kihívások kezelése szempontjából lényegesnek nevezte a katonai szövetség bővítését. Mint mondta, Magyarországnak kiemelt érdeke a Nyugat-Balkán stabilitása, amelyet úgy lehet fenntartani, ha a térség számára biztosítják a reális európai, illetve euroatlanti integrációs perspektívát.

A tárcavezető a csütörtöki tanácskozáson javasolta, hogy a NATO még az idén hívja meg Montenegrót a tagjai közé, hiszen - mint mondta - Podgorica teljes mértékben felkészült a tagságra, és a NATO hitelességét kezdené ki, ha egy ilyen állam nem csatlakozhatna a szervezethez. Szijjártó Péter hozzátette: Magyarország Grúzia és Macedónia esetében is támogatja a NATO-tagságot.

Az Észak-atlanti Tanács törökországi ülésén szó volt a földközi-tengeri menekültügyi válságról is, amellyel kapcsolatban Szijjártó Péter arra kérte tárgyalópartnereit, hogy a probléma kezelésekor ne feledkezzenek meg a Magyarországot közvetlenül érintő nyugat-balkáni migrációs nyomásról sem.

A tárcavezető kiemelte: a tanácskozás résztvevői a menekültügyi helyzettel összefüggésben egyetértettek abban, hogy soha nem volt olyan fontos a NATO és az Európai Unió (EU) együttműködése, mint most.

A külügyminiszter az MTI kérdésére válaszolva elmondta, hogy ugyan megvannak az eszközök a líbiai embercsempészek tevékenységének ellehetetlenítését célzó katonai beavatkozáshoz, de a feladat végrehajtását igencsak bonyolítja, hogy az észak-afrikai országban nincs nemzeti egységkormány.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com