Nemzetközi jogász: a népszavazás következményei miatt gondolhat Juncker kötelezettségszegési eljárásra

Bár a népszavazás zavarja elsősorban Jean-Claude Junckert, az Európai Bizottság (EB) elnökét, nem a népszavazásra gondol, amikor a kötelezettségszegési eljárást szóba hozza, hanem arra a következményre, ami a népszavazás után lehetséges - mondta Tóth Norbert nemzetközi jogász, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában, kedd reggel.

A szakértőt azzal kapcsolatban kérdezték, hogy az EB vezetője az osztrák Kurier című napilapnak nemrég úgy nyilatkozott: veszélyt jelent a jogbiztonságra, ha mostantól a Európai Tanács és az Európai Parlament összes határozatáról népszavazásokat rendeznek.

Jean-Claude-Juncker-660x440

Tóth Norbert arra a kérdésre, hogy a bizottságnak van-e jogalapja a népszavazás miatt kötelezettségszegési eljárást indítani Magyarország ellen, kifejtette: a népszavazás után a magyar Országgyűlésnek "valamit lépnie kell", vagy módosítja az alaptörvényt, vagy módosít törvényeket, vagy országgyűlési határozatot fogad el vagy ezek kombinációját.

Ezek lesznek azok a jogi aktusok, amelyek esetleg összeütközésbe kerülhetnek az Európai Unió alapító szerződéseivel vagy az azokból fakadó kötelezettségekkel, és akkor lehetne elvileg kötelezettségszegési eljárást indítani - jegyezte meg.

Felhívta a figyelmet: maga Jean-Claude Juncker is arról beszélt az interjúban, hogy "időben még nem lezajlott dolgokról beszélünk". A szakértő szerint az EB elnöke kijelentésével "ijesztgetni próbált". Megjegyezte, nem véletlen, hogy a tavaly ősszel elfogadott kvótahatározat kapcsán "még egyetlen tagállammal szemben sem indult kötelezettségszegési eljárás", pedig az az Európai Tanács határozata volt.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com