Novák: egymilliárd forintra pályázhattak civil szervezetek ifjúsági programok megvalósítására

Novák Katalin az Új Nemzedék program keretén belül megvalósuló közösségi tér átadóján közölte, a felhívásra 266 pályázat érkezett, amelyekből 41 nyertest hirdettek, így szervezetenként 18-25 millió forint fordítatható az ifjúságot célzó programokra.

Az államtitkár az V. kerületben most megnyitott közösségi tér átadásán azt mondta, olyan közösségi tereket szeretnének kialakítani a fiataloknak, amelyet azok a sajátjuknak éreznek, ahol szívesen töltik idejüket.



Ezeken a helyeken összejöhetnek, közös programokat szervezhetnek, hódolhatnak kedvteléseiknek, de a pályaválasztással, a továbbtanulással vagy a különböző ösztöndíjprogramokkal kapcsolatban is kaphatnak tájékoztatást, felvilágosítást - emelte ki Novák Katalin. Novák Katalin hozzátette: ezen helyek létrehozásához a kormány adja a keretet, azonban egy ilyen tér akkor lesz jó, ha a fiatalok töltik meg ötletekkel, tartalommal, és a "fogyasztás kényszere nélkül" tudnak együtt lenni.
Ekler Gergely, az Új Nemzedék Központ ügyvezetője azt mondta, egy ilyen hely "fantasztikus lehetőség a fiataloknak", és ezek a közösségi terek sikerre vannak ítélve. A kedden átadott közösségi tér a huszadik a fővárosban.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com