Novák Katalin: elindult az Új nemzedék újratöltve program

Elindult az Új nemzedék újratöltve elnevezésű projekt, amelynek keretében 2020-ig ötmilliárd forintot szánnak ifjúsági fejlesztésekre - jelentette be Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára hétfőn Budapesten.

Az államtitkár a XI. kerületben, a Down-szindrómás gyerekek Szalóki utcai lakóotthonában úgy fogalmazott: "az elmúlt évtizedek legnagyobb ifjúsági fejlesztési programja" valósul majd meg.

emmi

Az ötmilliárd forintból húsz Új nemzedék közösségi teret nyitnak országszerte - Budapesten és a megyeszékhelyeken -, valamint olyan programokat rendeznek, amelyek a fiatalok tájékoztatását szolgálják a pályaválasztással, a továbbtanulással, a családalapítással kapcsolatban, tartalmas időtöltést jelentenek a "fogyasztás kényszere nélkül", illetve lehetőséget kínálnak az önkéntes munkára és arról információt nyújtanak - tette hozzá Novák Katalin.

Közölte, felmérések szerint az elmúlt évtizedekben csaknem a duplájára nőtt az önkéntesek száma Magyarországon, jelenleg minden harmadik felnőtt végez valamilyen rendszerességgel önkéntes munkát.

Elmondta azt is, hogy az önkéntes munka haszna gazdasági értelemben is mérhető, akár egyszázalékos GDP-növekedés is elérhető.

Novák Katalin arról is beszélt, hogy létrehoztak egy ifjúsági és önkéntes módszertani központot, amely az önkéntes tevékenység koordinálására és a módszertani elemek meghatározására szolgál, valamint az onkentes.gov.hu honlapot, ahol az önkéntes lehetőséget kínálók és az önkéntességet vállalók egymásra találhatnak. Az oldalra eddig mintegy ötszáz szervezet regisztrált, jelenleg mintegy száz aktuális lehetőség közül válogathatnak az érdeklődők - tette hozzá.

Novák Katalin Schanda Tamás ifjúságpolitikáért és esélyteremtésért felelős helyettes államtitkárral a sajtótájékoztató helyszínéül szolgáló lakóotthonban önkéntesekkel együtt festett padokat, szabadsága idején. Közölte, ezzel arra is szeretnék felhívni a figyelmet, hogy nemcsak akkor van szükség önkéntesekre, amikor baj van, hanem bármelyik hétköznapon is lehet önkéntes tevékenységet végezni.

MTI

Hozzászólások


LMP: beteg embereket foszt meg a segélytől a kormány

LMP: beteg embereket foszt meg a segélytől a kormány

A Lehet Más a Politika (LMP) társelnök-frakcióvezetője szerint beteg embereket foszt meg a segélytől a kormány. Szél Bernadett vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján abszurdnak nevezte a foglalkoztatást helyettesítő támogatás megvonását azoktól, akik nem munkaképesek.

Gyurcsány Orbán elmebajáról fogalmazott!

Gyurcsány Orbán elmebajáról fogalmazott!

A DK elnöke „szakszerűen” írt Orbán Viktor súlyos betegségéről.

Több mint egymilliárd forintos osztalékot vett fel Gyurcsány Ferenc

Több mint egymilliárd forintos osztalékot vett fel Gyurcsány Ferenc

A Demokratikus Koalíciót (DK) irányító Gyurcsány Ferencnek változott a legnagyobb mértékben a vagyoni helyzete tavaly a parlamenti képviselettel rendelkező pártok vezetői között.

Ezzel az 5 festménnyel gazdagodik a Miniszterelnökség

Ezzel az 5 festménnyel gazdagodik a Miniszterelnökség

Az 5 remek alkotás ára 360 millió forint.

Biztosított a jövő! – pártot alapítanak a nyugdíjasok

Biztosított a jövő! – pártot alapítanak a nyugdíjasok

A nyugdíjasok az Idős Demokraták Szövetsége néven fognak pártot alapítani.

18 milliárdba került a nyugdíjasok kampányutaztatása a kormánynak az adófizető állampolgárok pénzén!

18 milliárdba került a nyugdíjasok kampányutaztatása a kormánynak az adófizető állampolgárok pénzén!

A nyugdíjasok kampány utaztatása a mindenkori jobb és bal oldali kormányok „aranytartaléka”.


71 országba küldtek Erzsébet utalványt Orbánék a külhoni magyaroknak – feleslegesen (videó)

71 országba küldtek Erzsébet utalványt Orbánék a külhoni magyaroknak – feleslegesen (videó)

Legalább 32 ezer külföldön élő magyar nyugdíjasnak küldött a magyar kormány Erzsébet utalványt.

Ebből fedezte a kormány a nyugdíjasok Erzsébet utalványát

Ebből fedezte a kormány a nyugdíjasok Erzsébet utalványát

Kiderült honnan fedezte a kormány a nyugdíjasoknak szánt 10 ezer forintnyi Erzsébet-utalványt.

Brüsszel trükkel fogja Magyarországot rábírni, hogy beengedje a migránsokat!

Brüsszel trükkel fogja Magyarországot rábírni, hogy beengedje a migránsokat!

Brit lapok tudomása szerint az Európai Bizottság fiktív belépésre jogosító vízummal akarja kijátszani Magyarországot!

Hálapénz támogatása Magyarországon kórházi vezetőktől – térkép

Hálapénz támogatása Magyarországon kórházi vezetőktől – térkép

Interaktív térkép készült magyarországi településekről az intézményvezetők hozzáállásáról.

http://ujhazak.com