Novák Katalin: közös felelősség a pozitív családkép felmutatása

A társadalom és a média közös felelőssége, hogy milyen képet mutat a családokról - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom konferenciáján kedden, Budapesten.

Novák Katalin a Család a médiában, média a családban című rendezvényen úgy fogalmazott, hogy a média családképe néha túlságosan idillikus, máskor pedig nagyon negatív, ez azonban nem életszerű, nem természetes. Olyan képre volna szükség, amely megmutatja a család értékeit és a reális, valódi problémákat is - közölte.

novák katalin

Hozzátette, nemzetközi tárgyalásokon gyakran tapasztalja, hogy sokan félnek a család szó kimondásától, mert valamilyen ideológiát sejtenek mögötte, sokszor pedig a családon belüli erőszak merül fel témaként a családdal kapcsolatban. Ezért közös felelősség a pozitív családkép felmutatása - hangsúlyozta.

Az államtitkár beszélt arról is, hogy egy felmérés szerint a magyar fiatalok számára a legmegbízhatóbb információforrás még mindig a család, utána jönnek a barátok, aztán az internet, az online közösségek és a televízió. Ez azt mutatja, milyen erős a családi kötelék napjainkban is - hangoztatta.

A kormányzat feladatairól szólva Novák Katalin elmondta, fontosak a jogszabályok, mert ezek határozzák meg a kereteket, fontosak az anyagi támogatások és széleskörű elérésük, a szolgáltatások, amelyek segítik a munka és a család összeegyeztetését, valamint a családbarát szemléletmód, ennek erősítésére szolgált az a tavalyi kampány, amelyben az apák és a testvérek fontosságára hívták fel a figyelmet kisfilmek segítségével.

Kardosné Gyurkó Katalin, a Nagycsaládosok Országos Egyesületének (NOE) elnöke a nemzetközi családnap alkalmából rendezett konferencián bemutatta a 29 éves egyesületet, amelynek 260 helyi szervezete van 70 ezer taggal és 1500 önkéntessel. A médiával kapcsolatban arra hívta fel a figyelmet, hogy több pozitív hírre lenne szükség a családokról és a segítő civilekről.

Engler Ágnes, a Debreceni Egyetem adjunktusa arról beszélt, milyen pozitív hatása van az egyénre a családnak. Elmondta, felmérések szerint az emberek boldogságérzete elsősorban attól függ, mennyire számíthatnak az őket körülvevő családtagokra, a boldog házasságban élők pedig nagyobb valószínűséggel kerülik el a betegségeket. A szülők jó párkapcsolata segíti a gyerekek megfelelő fejlődését, az iskolai teljesítmény esetében pedig az olyan társadalmi tényezőket, mint a család anyagi helyzete vagy a szülők végzettsége kompenzálni tudja a megfelelő családi háttér - ismertette.

A konferencia keretében a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom stratégiai partnerségi megállapodást kötött - a szervezet Családbarát vállalat díját az előző években elnyerő - Magyar Telekommal, a K&H Bankkal, az Ingatlan.com-mal és a Prolabora Kft.-vel. Bejelentették, hogy idén is meghirdeti a mozgalom a Családbarát vállalat pályázatot.

A mozgalom, amelyet Kopp Mária orvos, a Népesedési Kerekasztal szervezője 2009-ben alapított, abban akar szerepet vállalni, hogy a tervezett gyerekek megszülethessenek Magyarországon. Társkereső programjaikkal, a munka és a család egyensúlyának fontosságát hangsúlyozó pályázataikkal, a kormányzatoknak tett szakmai javaslataikkal azt akarják elérni, hogy a párok bátrabban merjenek gyerekeket vállalni.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com