NVB: a kaposvári képviselő-testületnek el kell rendelnie a népszavazást

A népszavazásról szóló törvény alapján a kaposvári képviselő-testületnek el kell rendelnie a helyi népszavazást a gumihulladék-feldolgozó ügyében - foglalt állást a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) szerdai ülésén. Az NVB-hez a kaposvári jegyző fordult, és iránymutatást kért a kérdésben.

Az ügy előzménye, hogy Szita Károly (Fidesz-KDNP), a somogyi megyeszékhely polgármestere április elsején jelentette be, hogy Kaposváron 2018-ra gumihulladék-feldolgozó üzemet épít a Homatech Recycling Zrt. Pintér Attila, az MSZP kaposvári elnöke helyi népszavazás kiírását kezdeményezte az ügyben, és az ellenzéki pártok a civilek támogatásával össze is gyűjtöttek több mint 18 ezer aláírást.

Nemzeti Választási Bizottság

Ez a szám meghaladta a népszavazás kiírásához szükséges mennyiséget.

A beruházó vállalat tulajdonosa ezek után jelezte, a népszavazási kezdeményezés támogatottsága miatt nem kívánják megépíteni az ipari létesítményt Kaposváron, a gumihulladék-feldolgozónak szánt terület értékesítéséről szóló szerződést a felek július 21-én fel is bontották.

A jegyző iránymutatás iránti kérelmében arra volt kíváncsi, hogy a képviselő-testület jogosult-e a szerződésbontás mint lényeges változás vizsgálatára, vagyis el kell-e rendelnie ennek ellenére a népszavazást.

A jegyző szerint a közpénzekkel felelős gazdálkodás is indokolja, hogy ne tartsák meg a helyi népszavazást.

Patyi András, az NVB elnöke az ülésen jelezte: nem tartja indokoltnak az iránymutatás kiadását. Mint mondta, a képviselő-testület nem választási szerv, márpedig az NVB csak választási szerveknek adhat ki iránymutatást.

Az NVB elnöke arra is hivatkozott, hogy a kérdés nem szabályozatlan, a népszavazásról szóló törvény szerint a képviselő-testületnek - amennyiben összegyűlt a kellő számú aláírás - ki kell írnia a helyi népszavazást.

Ugyanakkor - mint mondta - hasonlóan az országos népszavazáshoz, amennyiben a kérdés hitelesítése és a népszavazás elrendelése között olyan lényeges változás következett be, amely a népszavazást okafogyottá teszi, a bíróság jogosult a megváltozott körülményeket értékelni és dönteni arról, megtartható-e a népszavazás.

Litresits András, az MSZP delegáltja a vitában azt mondta, a képviselő-testületnek mindenképpen el kell rendelnie a népszavazást, és "találni kell egy jólelkű kaposvári állampolgárt", aki megtámadja a képviselő-testület határozatát, hogy a Kaposvári Törvényszék értékelhesse a megváltozott körülményeket.

Az NVB ezek alapján egyhangúlag úgy döntött, nem ad ki iránymutatást a kérdésben.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com