OGY - A bankszanálással összefüggő javaslatot is tárgyalja a Ház csütörtökön

A többi közt a nemzetgazdasági miniszter bankszanálással összefüggő javaslatát tárgyalja csütörtöki, rendkívüli ülésén az Országgyűlés, ahol várhatóan napirendre kerül a lakáscélú munkáltatói támogatással kapcsolatos jogszabály módosítása és a távszerencsejáték engedélyezésének kérdése is.

orszaggyulesAz Országgyűlés honlapjára hétfőn felkerült napirendi javaslat szerint az ülés ezúttal is napirend előtti felszólalásokkal kezdődik, majd a napirend elfogadása után szavaznak a képviselők a magyar és a kuvaiti állam megállapodásáról, amely a diplomaták vízummentességéről szól.

Az interpellációk, azonnali kérdések és kérdések után a Ház Tapolczai Gergely és Nyitrai Zsolt fideszes képviselők törvénymódosító javaslatát tárgyalja, amely nyelvpótlékot adna a jelnyelvi vizsgával rendelkező közalkalmazottaknak és kormánytisztviselőknek.

Ezt követően Trócsányi László igazságügyi miniszter előterjesztése kerül napirendre, amely a kormányzati szerkezetátalakításhoz igazít egyes törvényeket.

Csütörtökön tárgyalja a Ház a nemzetgazdasági miniszter bankszanálási törvényjavaslatát, amely létrehozná az úgynevezett bankszanálási alapot. Ezt a hitelintézetek és a befektetési vállalkozások töltenének fel.

Tárgyalják Bánki Erik (Fidesz) adóváltoztatási kezdeményezését, amely módosítaná a lakáscélú munkáltatói támogatás adómentességére vonatkozó feltételeket, és fordított adózást vezetne be az acéliparban az adócsalással leginkább érintett termékekre. A képviselő egy másik előterjesztése egyszerűsítené a távszerencsejáték engedélyezési és adózási feltételeit.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com