OGY - Beutazási tilalom - Külügyi államtitkár: kitűnően működnek a magyar-amerikai kapcsolatok (2. rész)

A beutazási tilalom ügye rányomta a bélyegét a magyar-amerikai kapcsolatokra, ettől elvonatkoztatva azonban azok kitűnően működnek, hiszen két baráti nép szoros, szövetségesi együttműködéséről van szó - mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkára az Országgyűlés külügyi bizottságának hétfői ülésén.

zzgghjMagyar Levente kiemelte: több biztonságpolitikai siker is összeköti a két országot, és nem lehet panasz a kapcsolatok működésére a gazdasági együttműködést illetően sem. Márpedig ezeket a tényeket nem lehet figyelmen kívül hagyni egy ilyen ügynél sem - vélekedett. Mint mondta, az elmúlt másfél hétben, amióta nyilvánosságot kapott az ügy, újdonság nem következett be, még mindig nem tudnak többet.

Az államtitkár felidézte: október 6-án André Goodfriend, a budapesti amerikai nagykövetség ideiglenes ügyvivője megkereste a tárcát, és arról tájékoztatott, hogy az amerikai kormányzat úgy döntött, tíznél kevesebb magyar állampolgárt nem engednek be az Egyesült Államokba, mert korrupciós gyanú merült fel velük kapcsolatban. A nevüket, beosztásukat azonban nem árulta el.

Mivel egy hétig nem jutottak érdemi információhoz, október 13-án Szijjártó Péter miniszter bekérette az ügyvivőt, és személyesen kért tőle tájékoztatást, de előrehaladás akkor sem történt, az amerikai diplomata csak megerősítette azt, amit korábban elmondott - emlékeztetett.

Elmondta, hogy felléphessenek az ügyben, október 17-én átadtak egy szóbeli jegyzéket André Goodfriendnek, hogy ha megalapozottak az információik, adják át azokat, de az ügyvivő azt mondta, hogy ez továbbra sem áll szándékukban. Hozzáfűzte: érdemi előrelépés tehát nem történt az ügyben.

Répássy Róbert, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára hangsúlyozta: ha az amerikai hatóságok rendelkeznek az általuk feltételezett gyanúsítottak nevével és bizonyítékokkal, bűnügyi jogsegély keretében adhatják át azokat a magyar hatóságoknak.

Az igazságügyi miniszter azonban csak akkor teljesít ilyen jogsegélykérelmet, ha már a bíróság keresi meg a tárcát, a nyomozási szakaszban pedig a legfőbb ügyész tud ezzel élni az Egyesült Államok felé - magyarázta. Hozzátette: tudomása szerint ez még nem történt meg az ügyben.

A korrupció gyanúját csak büntetőeljárásban lehet tisztázni, és ehhez minden feltétel adott, ha az Egyesült Államok valóban rendelkezik bizonyítékokkal, és meg tudja nevezni az érintetteket - mondta az államtitkár.

A nagy médiaérdeklődéssel kísért ülésen kifejtette: a beutazási tilalomnak egy amerikai elnöki rendelet a jogalapja, ennek értelmében az elnök felfüggesztheti a beutazási jogát annak, akinek a beutazása hátrányos lehet az Egyesült Államoknak. A rendelet felhatalmazást ad az amerikai külügyminiszternek az érintett személyek meghatározására - fűzte hozzá. Megjegyezte: a tilalom határidő nélküli.

Németh Zsolt, a bizottság fideszes elnöke közölte: a testület szocialista tagjai - akik az ülést kezdeményezték - úgy döntöttek, hogy nem jelennek meg, mert Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter nem vett részt az ülésen. A tárcavezető elfogadta a bizottság meghívását, de a mai nap nem volt megfelelő neki, ugyanis Kínában tárgyal - mondta Németh Zsolt.

Elmondta: biztosnak tűnik, hogy van egy korrupciógyanúval érintett kör, aemlynek tagjait kitiltották az Egyesült Államokból, és Washingtonnak jogában áll ilyen lépést tenni. Ugyanakkor érthetetlen, hogy az Egyesült Államok miért nem vette igénybe a bűnügyi együttműködés csatornáit, ha ilyen gyanú fogalmazódott meg, hiszen szövetségesi viszonyban áll a két ország, ezért ezeket igénybe kellett volna venniük, hogy esetleg elkerülhető legyen egy ilyen döntés - vélekedett. Hozzátette: ez nem tekinthető normális eljárásnak.

Németh Zsolt szerint egyértelmű, hogy Magyarország nyitott az együttműködésre, de ehhez az kell, hogy az Egyesült Államok a jogsegély keretében segítse, hogy megfelelő információkkal rendelkezzen Magyarország.

A bizottsági elnök arra is kitért, hogy meglátása szerint André Goodfriend "meglehetősen sajátos diplomáciai szerepet" vállalt, politikai szerepvállalása volt tapasztalható az elmúlt napokban. "Fölöttébb problémás", hogy már másfél éve nincs amerikai nagykövet Budapesten, mert így a megfelelő szintű politikai egyeztetés keretei nincsenek megteremtve - mondta.

Gyöngyösi Márton, a bizottság jobbikos alelnöke arról beszélt: nehezen hihető, hogy 25 évvel a rendszerváltás után az Egyesült Államok "hirtelen felfedezi", Magyarországon létezik korrupció, és éppen most kerül elő ez az ügy, amikor Magyarország irányába folyamatos nyomásgyakorlás tapasztalható.

Az ülésen részt vevő, de a biztosságban nem tag Szelényi Zsuzsanna független képviselő azt mondta: valószínűtlen, hogy nem léphet semmit a kormány az ügyben.

Magyar Levente kijelentette: a helyzet elhúzódása rossz Magyarországnak és az Egyesült Államoknak is, így nem életszerű azt feltételezni, hogy a kormány nem tesz meg mindent azért, hogy mielőbb tisztázódjon a helyzet. Addig azonban korlátozott a mozgástere, amíg nem kap információt arról, hogy mi ellen kellene fellépnie - mutatott rá.
Szelényi Zsuzsanna kérdésére Magyar Levente közölte: nem tud arról, hogy az ügyben bárki érintett lenne a KKM-ben.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com