OGY - Húsz év után búcsúzik a parlamenttől Lendvai, Veres és Pokorni

Csütörtökön ült össze utoljára a 386 tagú Országgyűlés. A fideszes Pokorni Zoltán és Demeter Ervin, valamint a szocialista Lamperth Mónika, Lendvai Ildikó és Veres János is húsz év után búcsúzik a parlamenttől, mivel nem indulnak az áprilisi választáson.

800px-Parlament_Budapest3A következő ciklusban már nem lesz képviselő a jelenlegi korelnök Horváth János, a Demokratikus Koalícióhoz tartozó Vitányi Iván távozása után pedig csak négy fideszes képviselő mondhatja el magáról, hogy 1990 óta megszakítás nélkül tagja a Háznak.

Az április 6-ai választás után megalakuló Országgyűlésnek a jelenlegi 386 helyett csak 199 tagja lesz, azaz a képviselők nagyjából fele a ciklus lezárultával búcsúzik. A legtöbben közülük fideszesek, a kormánypárti képviselőcsoport 223 tagot számlál, vagyis népesebb, mint amekkora a következő parlament lesz.

Öt ciklus után nem lesz képviselő Pokorni Zoltán Fidesz-alelnök, akinek az új összeférhetetlenségi szabályok miatt választania kellett, és úgy döntött, a XII. kerületi polgármesteri címet tartaná meg. Húsz év után távozik Demeter Ervin is, aki MDF-esként kezdte, 1998 óta a Fidesz-képviselő, az első Orbán-kormány alatt a titkosszolgálatokat irányító miniszter volt, most borsodi kormánymegbízott.

Városvezetőként folytatná tovább Szarvason Babák Mihály, Balatonfüreden Bóka István, Nagykőrösön Czira Szabolcs és az I. kerületben Nagy Gábor Tamás, mindannyian 1998 óta képviselők.

A polgármesteri címért indul újra Kocsis Máté, a Fidesz kommunikációs igazgatója a VIII. kerületben és Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke Győrben. Ők egy, míg az ismét Székesfehérvár vezetésére aspiráló Cser-Palkovics András két ciklus után hagyja ott a parlamenti patkót, Szalay Ferenc szolnoki polgármester pedig 12 év után.

Nem lesz tagja az új Országgyűlésnek a 93. évében járó korelnök, Horváth János - aki 1945-től 1947-ig nemzetgyűlési képviselő volt -, és az 1956-os forradalom után elítélt Wittner Mária sem. Ők négy éve a Fidesz-KDNP országos listájának 3. és 4. helyéről szereztek mandátumot.

Négy ciklust töltött a Házban, de idén tavasszal már nem indul Ékes József, a kecskeméti Horváth Zsolt és Szakács Imre, a Győr-Moson-Sopron megyei közgyűlés elnöke. Véget ér Meggyes Tamás volt esztergomi polgármester, a Fidesz munkástagozatát vezető Kontur Pál és Gulyás Dénes operaénekes parlamenti karrierje is.

Nem lesz képviselő két jelenlegi államtitkár sem: a közigazgatási tárcánál dolgozó Szabó Erika (1990 és 1994 között az SZDSZ-frakció tagja volt, 1998 óta a Fideszé) és a környezetvédelemért felelős Illés Zoltán, aki 12 évet töltött képviselőként.

Több olyan fideszes politikus is távozik a parlamentből, aki az MDF-ben kezdte pályáját: Demeter Ervin és Ékes József mellett Csampa Zsolt, Csóti György - ő 1990 és 1998 között volt a demokrata fórum képviselője, és 2011-ben került vissza a Házba -, Pichler Imre és Varga István.

A KDNP-frakció tagjai közül nem újrázik mások mellett Lukács Tamás, aki a rendszerváltás utáni első parlamentnek is tagja volt, majd 2006-ban ismét képviselő lett, csütörtökön pedig a Független Rendészeti Panasztestület tagjává választották, az egy ciklus után búcsúzó Pálffy István, Bús Balázs óbudai és Habis László egri polgármester.
Az utóbbi hónapokban több kormánypárti politikus mondott le mandátumáról: Dancsó József az államkincstár, Dorkota Lajos az energiahivatal, Spaller Endre a Nemzeti Innovációs Hivatal elnöke lett, míg Nagy Andor tel-avivi nagykövet.

A 48 tagú MSZP-frakció negyede nem indul a tavaszi választáson. Húsz év után visszavonul a parlamenti politizálástól Lendvai Ildikó korábbi pártelnök-frakcióvezető, valamint a szocialista kormányokban a belügy- és a szociális minisztériumot is vezető Lamperth Mónika. Egyéniben nem indul, listán pedig biztosan nem befutó helyet kapott a szintén 1994 óta képviselő Kovács Tibor.

Nem jelölt a választáson Kovács László volt külügyminiszter, pártelnök, aki 1990-től 2004-ig, európai uniós biztossá választásáig dolgozott képviselőként, majd 2010-től újra. Három ciklus után búcsúzik Ipkovich György volt szombathelyi, Káli Sándor korábbi miskolci és Steiner Pál volt belvárosi polgármester, továbbá Tóth József, aki ősszel újra indul a XIII. kerület vezetéséért.

Az MSZP-s képviselők közül négyen a párt EP-listáján szerepelnek: Veres János 1994, Szanyi Tibor és Szabó Vilmos 1998, Ujhelyi István 2002 óta tagja a Háznak, de most Brüsszelbe készül.

A Demokratikus Koalícióban politizáló képviselők közül várhatóan visszavonul a 89 éves Vitányi Iván, aki 94. helyezett az Összefogás listáján. Ő egyike azoknak a képviselőnek, akik 1990 óta megszakítás nélkül tagjai az Országgyűlésnek. E ciklus kezdetén még heten voltak, de a fideszes Balsai Istvánt és a KDNP-s Salamon Lászlót azóta alkotmánybíróvá választották. Vitányi Iván távozásával a következő parlamentben már csak négy olyan "ősfideszes" marad, aki az első szabad választás óta folyamatosan képviselő: Orbán Viktor, Kövér László, Kósa Lajos és Németh Zsolt (ők biztos bejutók a Fidesz listájáról).

A Jobbik-frakcióból tízen nem vagy szimbolikus listás helyen indulnak a választáson: az 1956 után elítélt Murányi Levente, Szabó Gábor pártigazgató, valamint Pörzse Sándor, Gaudi-Nagy Tamás és Zagyva György Gyula. Nem indítja a Jobbik az egykor SZDSZ-tag Hegedűs Tamást és a valaha az állampártban politizáló Korondi Miklóst és Nyikos Lászlót.

Három LMP-s képviselő - Ertsey Katalin, Osztolykán Ágnes és Vágó Gábor - is bejelentette, hogy egy ciklus után befejezi parlamenti munkáját.

A kieső képviselők - ha benyújtották záró vagyonnyilatkozatukat - mandátumuk megszűnése után még fél évig jogosultak képviselői alap- és pótdíjukra, ez munkaviszonyban töltött időnek számít. A képviselők kérésére az ellátást egy összegben kell kifizetni.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com