OGY - Vitanap - A Jobbik a csomagjának megvalósítását sürgeti

A Jobbik azt szorgalmazza, hogy a kormány valósítsa meg a párt illegális bevándorlással kapcsolatos javaslatait.

800px-Parlament_Budapest3Z. Kárpát Dániel, a párt frakcióvezető-helyettese pénteki sajtótájékoztatóján bírálta, hogy a szigorításra vonatkozó bejelentés óta - számításai szerint - több mint 15 ezer illegális határsértő lépett be Magyarországra. Kijelentette: a lakosság szubjektív biztonságának szavatolása érdekében haladéktalanul meg kell oldani a határőrizetet.

Az ellenzéki politikus a hatósági eljárások felgyorsítását, a menekülttáborok zárttá tételét és a határőrség visszaállítását sürgette.

Morvai Krisztina, a Jobbik európai parlamenti képviselője - aki sérelmezte, hogy a parlamenti vitanapon adminisztratív hiba miatt nem szólalhatott fel - személyes tapasztalatait sorolta Ásotthalomról és környékéről. Mint mondta, a déli határvidéken élők életét megváltoztatta a bevándorlás, nem érzik biztonságban magukat, a tanyavilágban élőket éjjel zaklatják, az illegálisan érkezők tüzet raknak bútorokból és kerítésekből, maguk után hagyják levetett vizes ruháikat és szemetüket.

Úgy fogalmazott: budapesti közéleti személyiségek könnyen mondják, hogy humánusnak kell lenni, de amikor napi több száz, ezer ember érkezik, akkor nem tudnak azok lenni legjobb akaratuk ellenére sem.

Megjegyezte azt is, hogy a hivatalos határtól 50 méterre, látótávolságon belül jönnek át az illegális tömegek, s ez a terrorizmus miatt is kockázatos dolog.

Az EP-képviselő szerint ha Németország, Ausztria be tud fogadni 30-40 ezer koszovóit, mert például nincs elég munkavállaló, akkor azt legálisan, kulturált körülmények között kell megtennie.

Morvai Krisztina jelezte: azt szeretnék, ha az európai döntéshozók segítenék, hogy az érintettek otthon tudjanak maradni, mert a Koszovó függetlenségéért sokat tett uniónak felelőssége van a helyzet rendezésében.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com