Oktatási államtitkárság: teljes káoszt okoznának a PDSZ követelései

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) oktatási államtitkársága szerint elfogadásuk esetén káoszt és exlex állapotot okoznának a köznevelés egész rendszerében a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) követelései.


oh_elnok_110105_01_250x250Az oktatási államtitkárság csütörtökön az MTI-hez eljuttatott közleményében közölte: a PDSZ által alakított sztrájkbizottsággal január 29. óta tartanak a tárgyalások.
Hozzátették: a PDSZ elnöke nemcsak a többi szakszervezettel kötött egyezséget rúgta fel, hanem január 29. óta folyamatosan megsérti az általa kezdeményezett, a minisztériummal közösen elfogadott nyilatkozattételi moratóriumot, és rendre olyan sajtónyilatkozatokat tesz, amelyekben előrevetíti a tárgyalások kudarcát.

Az oktatási államtitkárság szerint a PDSZ hozzáállása egyértelműen politikailag motivált, amit az is bizonyít, hogy az egyeztetéseken a PDSZ színeiben a Haza és Haladás Alapítványhoz, valamint a Demokratikus Koalícióhoz kötődő szakértők vesznek részt. Kitértek arra, hogy a PDSZ januárban együttműködési megállapodást kötött a Magyar Szolidaritás Mozgalommal, amely az Együtt 2014 Választási Mozgalom alapító tagja.
Az államtitkárság szerint a megkérdőjelezhető szavahihetőségen túl az irracionális, a köznevelés rendjét felborító, az iskolai élet szabályait ellehetetlenítő követelések nehezítik a megállapodás megszületését.

A tanítás nyugalmának biztosításáért az Emmi ennek ellenére továbbra is minden ésszerű lépést megtesz azért, hogy a PDSZ-szel is egyezségre jusson, de olyan feltételeket nem fogadhat el, amelyek veszélybe sodorják a magyar iskolarendszer működését, több mint egymillió iskolás gyermek tanításának, százhúszezer pedagógus munkavégzésének biztonságát - rögzítették.
A PDSZ január 22-én közölte, hogy megalakította önálló sztrájkbizottságát. Mendrey László, a szakszervezet elnöke a minisztériummal tárgyalásokat kezdeményező levélben egyebek mellett azt írta: a kormány kezdeményezze a nemzeti köznevelési, a szakképzési és a közoktatási intézmények állami fenntartásáról szóló törvény február 11-ével történő felfüggesztését.
A tárgyalási témák között említette, hogy az életpályamodell bevezetésének ne legyen következménye a munkaterhek növekedése és a létszámleépítés, továbbá a közszféra egészére vonatkozóan valósuljon meg a közalkalmazotti bértábla legalább 20 százalékos emelése. Az állam biztosítsa a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ fenntartásában lévő intézmények és az önkormányzatokhoz visszakerülők feladatellátásának fedezetét, és az intézményvezetők kapják vissza "a közoktatási törvényben foglalt jogköreiket".
Az addigi sztrájkbizottságot alkotó három másik szakszervezettel ugyanezen a napon megállapodást írt alá a kormány nevében Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere és a tárca oktatási államtitkára, Hoffmann Rózsa. A dokumentumot a sztrájkbizottság részéről Galló Istvánné, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke, Somogyi László, az Oktatási Vezetők Szakszervezetének elnöke és Tóth József, a Magyar Közoktatási és Szakképző Szakszervezet elnöke írta alá.

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com