Önkormányzat 2014 - A szociáldemokraták ingyenes önkormányzati politizálásra szólítanak fel

A Szociáldemokraták Magyar Polgári Pártja azt kéri minden baloldali párttól, hogy hozzájuk hasonlóan az októberi önkormányzati választáson győztes polgármestereik és képviselőik ne vegyenek fel tiszteletdíjat munkájuk után.

szociáldemokratákA kezdeményezést Schmuck Andor pártelnök jelentette be vasárnap, szervezete Békét a fővárosba! elnevezésű rendezvényén, a Margitszigeten.

Kiemelte, a politikusoknak mindaddig nem lenne szabad a választópolgárok pénzéből élniük, amíg rászorulók élnek az országban. A szociáldemokraták ennek érvényesítése érdekében megkeresik az önkormányzati választáson induló jelölteket, majd nyilvánosságra hozzák az ajánlatukat elfogadók és elutasítók listáját - közölte Schmuck Andor, aki szerint ez az útja a politika tisztességesebbé tételének.

A politikus több száz, nagyrészt idősekből álló hallgatója előtt szólt arról is, hogy a "hatalmi alkuk miatti visszalépéseket" a választók becsapásának tartják, ezért ők nem élnek ezzel.

Hangsúlyozta, az áprilisi országgyűlési választások mintájára a mostani kampányban sem helyeznek ki óriásplakátokat, helyette a rászorulókat támogatják majd étel- és ruhaosztásokkal, valamint egészségügyi szűrésekkel.

Schmuck Andor bejelentette továbbá, hogy a főváros V. kerületében összegyűjtötte a polgármester-jelöltséghez szükséges számú ajánlásokat, megválasztása esetén pedig növelné a helyben lakók szociális juttatásait.

A rendezvényen felszólalt a szociáldemokraták és a Magyar Nők Szövetsége közös főpolgármester-jelöltje, Fürst Izabella, aki olyan erős és szolidáris Budapestet ígért, amely képes felvenni a harcot a szegénységgel és a munkanélküliséggel.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com