Önkormányzat 2014 - Az átjelentkezők a tartózkodási helyükön, a költözők már az új lakóhelyükön szavazhatnak

Az októberi önkormányzati választáson a választópolgárok - kérésükre - átjelentkezéssel szavazhatnak a bejelentett tartózkodási helyük szerinti településen is, míg azok, akik elköltöznek még a választás előtt, már csak az új lakóhelyük jelöltjeire voksolhatnak; ez utóbbi ugyanis nem számít átjelentkezésnek.

Nemzeti Választási BizottságHa valaki a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek október 12-i választásán nem tartózkodik a lakóhelyén (korábbi elnevezéssel állandó lakcímén), az szavazhat a tartózkodási helye (korábbi elnevezés szerint "ideiglenes lakhelye") szerinti jelöltekre is, ha ezt kezdeményezi.

Ezzel a lehetőséggel azonban csak akkor élhet a választópolgár, ha a tartózkodási helyét a választás kitűzése előtt legalább egy hónappal, azaz június 23-át megelőzően létesítette, és a választás napjáig azt nem szünteti meg.

A választópolgárnak a lakóhelye szerinti település jegyzőjétől kell kérnie, hogy választójogát a tartózkodási helye szerinti településen gyakorolhassa.

Ha azonban a választópolgár elköltözik, és egy másik településen létesít lakóhelyet, úgy automatikusan felkerül az "új" település névjegyzékébe, függetlenül attól, hogy lakóhelyét a választás kitűzését követően létesítette. A választópolgárnak tehát ebben az esetben nem kell kérelmet benyújtania és nem vonatkozik rá az egy hónapos korlátozás sem.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com