Orbán embere aki átállt Bajnaihoz

Urbán László 1998-ban az akkori Orbán Kormány idején majdnem pénzügyminiszter lett, most pedig Bajnai Gordon csapatát erősíti.


A Fidesszel és Orbán Viktorral való pozitív viszonyát az őszintesége törte meg.

Anno Orbán azt mondta még a rendszerváltás idején, hogy kicsi vezetésnek kell lennie a parlamentben. Ebben nem értettek egyet.

Urbán azért bebizonyította, hogy komoly vezető képességei vannak, hiszen számos multi cég igazgatói székében is megfordult az elmúlt két évtizedben.

Visszatért Urbán László a civil életből a politikába, most pedig Bajnai Gordon által alapított Haza és Haladás Alapítvány munkáját segíti. Az alapítvány gazdaságpolitikai munkacsoportjának koordinátora lesz.

Anno mikor Járai lett a pénzügyminiszter, akkor Urbán volt ennek a posztnak a várományosa, de az csak a kampányban volt név, mert amikor a kormányalakítás megtörtént, Orbán nem Urbán mellett voksolt.

Ez anno egy elhíresült Fidesz szállóige volt, melyet legszívesebben visszaszívtak volna:
más a választási program, és más a kormányprogram.

 

Nézzük csak hol dolgozott 1998 után Urbán:

  • 1998. Postabank üzleti vezérigazgató-helyettese volt

  • Ezután Amerikába a Citigrouphoz ment dolgozni

  • 2005-Magyar Nemzeti Bank titkárság vezetője

  • 2007 januárjában az OTP-hez igazolt, ahol pénzügyi vezérigazgató-helyettesként dolgozott.

  • 2010 ben a csőd szélén álló Malév igazgatóságának elnökeként dolgozott.


Az Origo írt ma egy cikket Urbánról, melyből kiderül, hogy Urbán nem kicsinyes, nem bosszúálló, nem azért kötött ki Bajnai mellett, mert be akarna tartani Orbánnak.
A cikk azt állítja, hogy Urbán László úgy gondolja, hogy Orbán Viktor tért el az elvektől, amelyekben Viktor és Laci a kilencvenes évek elején egyetértett, és amikre építették akkor a párt gazdaságpolitikai programját.

Urbán még mindig a következőket vallja: Az állam legyen kicsi, hatékony, olcsó, a gazdaságba csak szabályozóként beavatkozó, legyenek alacsonyak az adók, legyen kiszámíthatóság és jogbiztonság. Urbán most is ugyanúgy gondolkodik arról, hogy hogyan kell kinéznie egy jól működő országnak, mik ennek a feltételei, mint a kezdetekkor.

Ezt állítják Urbánról a barátai:
 "Laci ráadásul végtelenül tisztességes és korrekt figura, nem lehet mutyiba bevenni, mert ha valaki megpróbálná, ő lenne az első, aki feldobná a korrupcióval előrejutókat."

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com