Orbán: Európának el kell eresztenie a föderalizmus illúzióját

A kormányfő hétfőn Budapesten, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) szervezésében megrendezett Lámfalussy-konferencián azt mondta: Európa egyre gyengébb, lassan már a regionális szereplő státuszáért is meg kell küzdenie.

Európa nem tudta megvalósítani nagy céljait, így például az euróval kapcsolatosat, vagyis hogy a dollár mellett a közös európai pénz legyen a világ egyik tartalékvalutája.



Emellett az önerőre épülő európai biztonságpolitika kialakítása és az eurázsiai gazdasági térség terve is elbukott - hívta fel a figyelmet. Szerinte mindennek oka, hogy "Brüsszel egy utópia rabja lett", amit úgy hívnak, nemzetek feletti Európa. Ez egy illúzió, ugyanis nincs európai nép, hanem európai népek vannak - hangoztatta. A földrész újbóli versenyképességéhez szükséges megoldást Orbán Viktor abban látja, hogy Európának el kell eresztenie "a föderalizmus illúzióját", többpólusúvá kell válnia. Az egyik ilyen erős pólus a visegrádi csoport (Magyarország mellett Lengyelország, Csehország és Szlovákia) akar lenni - jelezte.

A miniszterelnök kiemelte emellett, hogy új megállapodást kell kötni az Egyesült Államokkal a "hamvába halt" szabadkereskedelmi megállapodás helyett, az ugyanis nem jön létre. Megállapodásokat kell kötni továbbá Kínával, és újra elő kell venni Oroszország kérdését is - sorolta Európa teendőit Orbán Viktor, hangsúlyozva: a többközpontú világrend lehetőségeket tartogat. Kínát "állócsillagként" jellemezte, amely hosszú évtizedekig fogja meghatározni a világgazdaságot. Oroszországról pedig azt mondta: túlélte "a nyugati izolációs és rendszerbuktató kísérleteket", az alacsony olajárat, a szankciókat és a nem kormányzati szervezetek, az NGO-k "szabad, pártatlan, külső befolyás nélküli, belső megmozdulásait".
Szerinte Európában nem észszerű figyelmen kívül hagyni az Oroszország jelentette erőt és egyben lehetőséget. Ehhez - folytatta - több európai önbizalomra lenne szükség, és a kontinensnek képesnek kellene lennie arra, hogy megvédje magát katonailag külső segítség nélkül. Utóbbi ma még nincs így - jelentette ki, üdvözölve ugyanakkor Francois Fillon francia jobboldali elnökjelölt - "a reményeink szerinti leendő francia köztársasági elnök" - hétfői berlini látogatását, amelynek legfontosabb témája a közös európai védelmi szövetség ügye lehet.

A jövő nagy kérdésének nevezte, hogy Európa meg tudja-e védeni magát az Egyesült Államok nélkül. "Ennek a megoldásnak a kulcsa egy pofonegyszerűnek látszó dolog, amit úgy hívnak, hogy német-francia biztonsági és katonai együttműködés, közös hadsereg, közös biztonsági rendszer" - fejtette ki.
A kormányfő Európa gondjait sorolva azt is mondta, hogy ahol sok bevándorló telepedett meg a kontinensen, ott azonnal megnőtt a bűnözés. Szerinte a demográfiai gondokra nem a betelepítés, a migráció a megoldás. Az a nemzet ugyanis, amely nem képes újratermelni magát, nem is érdemli meg, hogy létezzen - fogalmazott.

A magyar gazdaságot jellemezve a miniszterelnök kijelentette: Magyarország sikertörténetté vált, a magyar modell négy eleme pedig a politikai stabilitás, a szigorú fiskális politika, a segély- helyett munkaalapú társadalom és a keleti nyitás. Utóbbival kapcsolatban megjegyezte: az európaiaknak meg kell érteniük, az nem megy, hogy "nyitni akarunk más országok irányába, Keletre, mondjuk, Kína felé gazdaságilag, majd minden reggel kioktatjuk őket az emberi jogokból".

A keleti nyitás lényege a tisztelet, amely megelőzi az ideológiát - hangoztatta, hozzátéve, hogy a magyaroknak szerencsésebb a helyzetük, mert "mi egy keleti nép vagyunk, amelybe kereszténységet oltottak, és ez egy sajátos nézőpontot tesz lehetővé, és értjük mindazt, ami Kínában történik".
Orbán Viktor az MNB-re kitérve arról is beszélt, hogy amikor a jegybank "ellenzékben" volt, amikor két különböző irányba húzott a politika és a pénzügyi világ, akkor Magyarország sokat szenvedett, feleslegesen. Ám mióta a nemzeti bank keresi az együttműködést a mindenkori politikai vezetéssel, azóta látványos a gazdasági fejlődés - fogalmazott. A miniszterelnök szólt a pénteken beiktatott új amerikai elnök, Donald Trump azon kijelentéséről is, amely szerint minden nemzetnek joga van ahhoz, hogy saját magát tegye az első helyre. Értékelése szerint ez a kijelentés - amely egy kulcsmondat, és korábban nem hangozhatott volna el - nagy változást jelent, azt mutatja, hogy a multilateralizmusnak vége, és a bilaterális korszak köszöntött be.

"Engedélyt kaptunk a legmagasabb világi helyről, miszerint nekünk is szabad magunkat az első helyre tenni. Nagy dolog ez, nagy szabadság és nagy ajándék" - kommentálta az új amerikai elnök szavait Orbán Viktor. Szerinte a multi- helyett a bilaterális megállapodások előtt nyílik meg a tér a katona- és a gazdaságpolitikában is. Nincs olyan, mindenkire ráhúzható gazdaságpolitika, amely az egyébként különböző adottságú nemzeteket egyaránt sikeressé tehetne - magyarázta a kormányfő.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com