Orbán: jelenleg elsőbbséget élveznek a biztonsági kiadások (2. rész)

A jelenlegi helyzetben elsőbbséget élveznek a biztonsági kiadások - mondta Orbán Viktor miniszterelnök Vilniusban, miután a litván elnök és kormányfő társaságában megtekintette a litván fegyveres erők napja alkalmából rendezett katonai díszfelvonulást.

DownloadA kormányfő a felvonulás után az eseményen részt vevő magyar szakasz katonáival találkozott, majd magyar újságíróknak nyilatkozva kiemelte: "ma Európában egyetlen országban sem állnak hegyekben feleslegesen a pénzösszegek", és a részvétel egy katonai hadgyakorlaton mindig komoly kiadással jár.

Közölte: ebben az esetben is több százmillió forintról van szó, de a jelenlegi helyzetben, amikor a NATO-t új kihívások érték, "háború van a szomszédos Ukrajnában, az egész térség feszült és ideges", a költségvetési szempontokat is meg kell változtatni.

Most elsőbbséget élveznek a biztonsági kiadások, és a kormány megszavazta azt az összeget, amely ahhoz szükséges, hogy a magyar katonák részt vehessenek a litvániai hadgyakorlaton - hangsúlyozta Orbán Viktor.

A magyar katonák Litvániában részt vettek az Iron Sword (Vaskard) 2014 fedőnevű, november 2. és 14. között tartott hadgyakorlaton. December közepéig maradnak a balti köztársaságban, ahol egy másik gyakorlat, a Baltic Training 2014 keretein belül különféle téli kiképzéseken vesznek részt.
A miniszterelnök elmondta: "ez nekünk fontos, részben katonabecsület kérdése", részben pedig a katonáknak szükségük van arra, hogy nemzetközileg is összemérhessék erejüket. Erre egy hadgyakorlat alkalmas, és ezzel növelik az ország iránti elismerést és tiszteletet is - vélekedett. Hozzáfűzte: itt csak a legnagyobb elismerés hangján beszéltek a magyar egységek részvételéről.

Orbán Viktor rámutatott: az ország NATO-nak tett vállalásaival "haladunk", és ugyan Magyarország nem olyan gazdag ország, amely "a mellényzsebéből előránthat tíz- meg húszmilliárd forintokat, de amit vállaltunk, azt teljesítjük". Komoly felújítást végeznek Pápán, részt fognak venni más hadgyakorlatokon, és komolyabb katonai eszközöket szereznek be a következő időszakban - sorolta. Úgy látja, Magyarország a NATO-tagállamok első csoportjába fog tartozni, azon országok közé, amelyek a vállalt pénzügyi és technikai kötelezettségeiket teljesítik.

Orbán Viktor az ukrajnai helyzettel kapcsolatban azt mondta, hogy elsősorban Magyarország történelmi tapasztalatából kell kiindulni, vagyis hogy az országnak korábban volt közös határa a Szovjetunióval, és "nem voltunk tőle boldogok". Ezért az az ország érdeke, hogy "Magyarország és Oroszország között mindig legyen valami, ez a valami a szuverén Ukrajna lehet" - mutatott rá. Közölte: az az érdekünk, hogy Ukrajna szuverenitása megmaradjon, az ország erős legyen, meg tudjon állni a lábán, képes legyen működtetni a gazdaságát, és meg tudja védeni a határait. "Egy ilyen szomszédra van szükségünk, az ehhez szükséges minden segítséget nemzeti alapon és NATO-kötelékben is megadunk" - fogalmazott.

A kormányfő kijelentette, hogy a jelenlegi magyar hadseregben nagyobb büszkeséget, erősebb öntudatot, fegyelmezettebb életvezetést és komolyabb felkészültséget lát. "Csak a legjobbakat mondhatom a magyar katonákról" - fűzte hozzá.

Hende Csaba honvédelmi miniszter a szeptemberi walesi NATO-csúcstalálkozó után jelentette be, hogy Magyarország a keleti szárny megerősítése céljából elhatározott intézkedések keretében részt vesz a térségben tartandó hadgyakorlatokon.

Az Iron Sword (Vaskard) 2014 hadgyakorlaton kilenc NATO-ország mintegy 2500 katonája vett részt. A mintegy 140 magyar katonából álló kontingens többségét az MH 5. Bocskai István Lövészdandár 39. lövészzászlóalja adja. December közepéig maradnak Litvániában, és a Baltic Training 2014 fedőnevű hadgyakorlat keretein belül különféle téli kiképzéseken vesznek még részt.

A magyar katonák egy litván századdal és amerikai századokkal egy zászlóaljnak megfelelő alegységet képeznek, elhelyezési körletük Ruklában van, ahol amerikai katonákkal vannak együtt.

nato_flag_drapeau_bandiera_bandeira_flagga-1969px

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com