Orbán: Magyarország a rendet képviseli a rendetlenné váló Európában (2. rész)

Magyarország ma a rendet képviseli az egyre inkább rendetlenné váló Európában - mondta Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Rendészettudományi Kara és Katasztrófavédelmi Intézete tisztavatási ünnepségén, a budai Várban.

A kormányfő szerint Európa számos vezetője nem vállalja a küzdelmet az újkori népvándorlás, a beözönlő törvénytelen és törvénysértő migránsáradattal szemben.

Download

Az eredmény a közbiztonság hanyatlása, fenyegető erőszak és általános elégedetlenség - mondta, kijelentve ugyanakkor, Magyarország éppen az ellenkező irányba indult el, az elmúlt években magyarok milliói kapták vissza abba vetett hitüket, hogy az ország élhető, biztonságos hely.

Úgy látja, "a mai rendetlen Európa" képtelen megoldásokat találni a határokat "ostromló" illegális migránsok, a virágzó embercsempészet és a terrorizmus jelentette kihívásokra.

Márpedig a jövőben azok az országok lesznek előnyös helyzetben, amelyek rendezettek maradnak, biztosítani tudják a biztonságot, törvényességet - hívta fel a figyelmet a miniszterelnök, aki szerint rend nélkül nincs gazdasági növekedés, nincsenek beruházások és "nincsen jó élet".

"Minél inkább sikerül önöknek megőrizni a rendet és a rendezettséget Magyarországon, annál nagyobb mértékben javul majd hazánk pozíciója a nemzetek versenyfutásában" - szólt a hallgatókhoz.

Orbán Viktor kitért a brit EU-népszavazásra is - amelyen a kilépéspártiak győztek -, amit úgy kommentált: az Egyesült Királyság polgárai úgy döntöttek, ismét saját kezükbe veszik sorsuk irányítását, "nem kérnek többé a kioktatásból", elegük lett a bizonytalanságból, a bénultságból, "a tettek nélküli szóözönből" és abból, hogy lassan nem érezhették otthon magukat Európában.

A miniszterelnök arra számít, hogy az EU most gyorsan meg fog változni, "újra kell és újra is fogjuk gombolni az európai kabátot". A sakkból kölcsönzött példával élve úgy fogalmazott: "ha leveszünk egy figurát, az egész játék megváltozik, és ha egy tisztet veszünk le - márpedig az Egyesült Királyság tiszt az európai politikában -, akkor mindent újra kell gondolni".

Orbán Viktor beszédében köszönetet mondott a hallgatók szüleinek és tanárainak, a végzősökhöz szólva pedig azt hangsúlyozta: "önök a hazát szolgálják, és ez nem munkahely, nem állás, hanem hivatás, aki pedig a haza hívó szavának engedelmeskedik, bátor ember".

A miniszterelnök méltatta a magyar egyenruhások munkáját, akik "az elmúlt években nagyszerű teljesítményt nyújtottak". 2010-ben még az volt a cél - folytatta -, hogy Magyarországon az egyenruha ne félelmet, hanem tiszteletet keltsen a becsületes emberekben, ma viszont "már ott tartunk, hogy a tisztelet mellé a köszönet és a hála érzése is társul".

A bűnüldöző és rendészeti szervek munkájának eredményeként Magyarország elérte, hogy tartós rend legyen az országban - jelentette ki a kormányfő.

Végül arról biztosította a végzősöket, a kormány célja, hogy a munkájuk szép hivatás és egyben kifizetődő és biztos jövőt nyújtó életpálya is legyen.

A 219 végzett hallgató a Szent Korona másolata és a történelmi zászlók előtt, a kormányfő, Pintér Sándor belügyminiszter, Simicskó István honvédelmi miniszter, valamint a tábornoki kar jelenlétében tette le a tiszti esküt a Kapisztrán téren.

A közszolgálati egyetem helyszínen kiosztott tájékoztatása szerint a rendészettudományi karról idén 162 tiszt kerül a rendőrséghez, akik bűnügyi nyomozó, gazdaságvédelmi nyomozó, igazgatásrendészeti, közlekedésrendészeti, közrendvédelmi és határrendészeti szakirányokon végeztek. A többi végzős a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, a büntetés-végrehajtás és az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság tisztje lesz.

A háttéranyag egyebek mellett arra is kitért, hogy 2017 második felétől várhatóan már új helyszíneken folytatódnak az NKE rendészeti képzései. A Ludovika Campus-projekt keretében az Orczy-kertben már javában folyik az NKE új oktatási épületének, valamint a rendészeti speciális oktatási és kollégiumi épületeinek kivitelezése.

Előbbiben két nagy előadóterem és mintegy hetven oktatóterem várja majd a rendészettudományi kar hallgatóit is, akiknek a Diószeghy utcában speciális rendészeti oktatási és gyakorlóblokk is épül - írták.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com