Orbán Viktor a focistákat választotta a magyar diákok helyett

Orbán Viktor miniszterelnököt a Hallgatói Hálózat egy egyetemi fórumra hívta, a FIFA pedig Zürichbe, az Aranylabda-átadásra.


aranylabdaOrbán Viktor a focistákat választotta az Origo híre szerint, a diákoknak nem is válaszolt.

"Orbán Viktor kormányfőt, a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia alapítóját idén is meghívta a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) hétfőre, a zürichi Kongresszusi Központban rendezendő gálaünnepségére"

Pénteken ezzel büszkélkedett Orbán szóvivője.

A Hallgatói Hálózat délután négykor egyetemi fórumot tart az ELTE bölcsészkarán, ahová az ország több részéről érkeznek résztvevők, és az Oktatói Hálózat képviselője is felszólal majd. A hallgatók, akik "a felsőoktatás működésének folyamatos ellehetetlenítése ellen tenni kívánók független fórumának" nevezték közleményükben az eseményt, meghívták Orbán Viktor mellett Balog Zoltánt, Hoffmann Rózsát és Maruzsa Zoltánt is.

Orbán nem is reagált a diákok felhívására, egyedül a helyettes államtitkár jelzett számukra. Persze a helyettes államtitkárnak nem áll módjában a hivatalos tárgyalópartnereken kívül más szervezetekkel egyeztetni - ez állt a közleményben.

Orbán sajtófőnöke az Origó számára azt nyilatkozta, hogy a kormány és a hallgatók közötti tárgyalás rendezetten folyik. Balog Zoltán, az illetékes terület minisztere és a HÖOK (Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája) elnöksége december 22-én abban állapodott meg, hogy április végéig egyeztetéssorozatot folytat a felsőoktatás kérdéseiről. A sajtófőnök szerint a kormány és a hallgatók közötti tárgyalások menete rendezett.

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com