Orbán Viktor: bevált a kerítés a magyar határon

A magyar határon bevált a kerítés, ahogy máshol is Európában, habár ezekről nem beszélnek - nyilatkozta Orbán Viktor miniszterelnök az ABC című spanyol konzervatív napilap vasárnapi számában megjelent interjúban.

"A miénk az ötödik. Vannak a spanyolok (Ceuta, Melilla), van Calais-ban, Görögország és Törökország határán, Bulgáriában a török határon, és mind hatékonyak.

Viktor Orban

Senki sem mondja, hogy ez az ideális megoldás, de el kell ismerni, hogy ez áll legközelebb az ideálishoz" - fogalmazott a kormányfő, aki az Európai Néppárt (EPP) kétnapos kongresszusán járt Madridban a héten, ahol a fő téma a migráció volt.

A magyar politikus szerint a kerítés csak a második legjobb megoldás, amely az "első védelmi vonallá vált". A legjobb megoldás az lenne, ha a görögök elfogadnák az európai határvédelmi segítséget - tette hozzá.

Hangsúlyozta, hogy ki kell mondani: Görögország nem teljesíti nemzetközi kötelezettségeit, az ő feladata lenne megvédeni az uniós külső határokat, ahogy azt Magyarország tette. "Ez politikai akarat kérdése. Ha nem képesek egyedül, kérjenek segítséget" - jegyezte meg.

Mint mondta, amikor Angela Merkel engedélyezte az ellenőrizetlen és szabályozatlan belépést a migránsok számára, Magyarország komoly bajban volt. "A migránsok megszállták a déli határainkat, de a szerződés betartása miatt nem tudtuk továbbengedni őket a következő schengeni országba a nyugati határ felé. Így növekedett masszívan a migránsok száma Magyarországon. Ebből a szempontból Merkel sokat segített nekünk" - fogalmazott.

Orbán Viktor az interjúban kitért arra is, hogy az embercsempészek számára a szabályozatlan helyzet üzleti lehetőség, de ez bűncselekmény, amelynek csak úgy lehet véget vetni, ha a csempészek nem tudják elvinni az embereket Németországba. "Ezért várunk arra, hogy miként dönt Németország" - mondta.

A miniszterelnök szerint Törökország stratégiai partner az Európai Unió számára, nélkülük nem sikerülhet megoldást találni a jelenlegi helyzetre. Ugyanakkor a velük való tárgyalás előtt Európának védenie kell a görög határt ahhoz, hogy "erőpozíciót" mutasson. "Ha képesek vagyunk megtenni és megerősíteni a schengeni megállapodás alkalmazását, akkor lesz meg a kiindulási pontunk a törökökkel való tárgyaláshoz" - állapította meg.

A török elnökről így nyilatkozott az ABC-nek: "én tisztelem Erdogan elnököt, bár a nemzetközi sajtó számára egy fekete bárány. Ha azt akarják, hogy a török társadalom fejlődjön, egy erős vezetőre van szükség, akár tetszik, akár nem. Mert az Európai Unióban nem kedvelik az erős vezetőket. Az Európai Unióban a jó vezető a gyenge vezető, az erős vezetőt veszélyesnek tartják".

Meglátása szerint az unió az intézményi vezetést preferálja, de a kollektív irányítás szerinte csak jólét idején működhet, krízisben nem.

A magyar kormányfő beszélt arról is, hogy migrációs szempontból nem csak Szíria jelent problémát, mert egyre többen érkeznek Pakisztánból, Afganisztánból és Afrikából is. "Ha fenntartjuk a meghívás politikáját, akkor (...) elfogadják azt" - mondta Orbán Viktor, hozzátéve, hogy ez a kihívás nagyobb annál, mint amilyennek jelenleg látszik.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com