Őszödi beszéd - Gyurcsány: a belügyminiszter a teljes jelentést hozza nyilvánosságra

A Demokratikus Koalíció (DK) azt követeli, hogy Pintér Sándor belügyminiszter hozza teljes terjedelemben nyilvánosságra az őszödi beszéd kiszivárogtatásának körülményeiről készült hivatalos, végső jelentést - írta Gyurcsány Ferenc szombaton a Facebook oldalán.

A DK elnöke úgy fogalmaz: Pintér Sándor manipulál, rosszabb esetben hazudik. Hangsúlyozza, hogy miként az akkori miniszterelnöktől, Bajnai Gordontól tudják, a belügyminiszter által most nyilvánosságra hozott szöveg nem a 2009-decemberében elkészült végső hivatalos összefoglaló jelentés. Hangsúlyozza: ez "utóbbi kifejezetten cáfolja Pintér mostani sugalmazását, állításait".

gyurcsany-dkGyurcsány Ferenc úgy fogalmaz, Pintér Sándor elhallgatni akarja azt, hogy a hanganyag nyilvánosságra hozataláról a Fidesz felső vezetése döntött, az anyagot ők sokszorosíttatták és juttatták el a médiához. "Tudjuk tehát, hogy a Fidesz ilyen módon tudatosan készítette elő a 2006 őszi zavargásokat" - áll a bejegyzésben. A volt kormányfő a DK nevében követeli, hogy a belügyminiszter hozza teljes terjedelemben nyilvánosságra a hivatalos, végső jelentést. Arra is kitér, hogy amennyiben kiderül, hogy az abban foglaltak nem egyeznek a mostani manipulatív kiszivárogtatással, akkor azt is követelik, hogy Pintér Sándor azonnal hagyja el hivatalát.

A Fidesz elnöke, Orbán Viktor nyilatkozzon, hogy ő, illetve vezetőtársai ismerték-e a beszédet a Magyar Rádióban történt elhangzása előtt. Ha igen, akkor vállalják a felelősséget a 2006 őszén történtekért - zárja Gyurcsány Ferenc a bejegyzést. Az Alkotmányvédelmi Hivatal honlapján anonimizált formában pénteken nyilvánosságra hozta a 2006-os őszödi beszéd kiszivárogtatásáról készült két titkosszolgálati jelentést, amelyek alapján egy szocialista politikus lehet a kiszivárogtató, aki a közzétételről egyeztethetett a később utcai tiltakozásokat kiváltó beszédet elmondó Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnökkel és az MSZP-frakció tagjaival.
forrás:MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com