Őszödi beszéd - MSZP-szóvivő: a szocialisták inkább az emberek problémáival foglalkoznak

mszpAz MSZP - bár megérti az újságírók kíváncsiságát - az őszödi beszéd kiszivárogtatásának ügye helyett az emberek problémáival szeretne foglalkozni - mondta Török Zsolt szóvivő csütörtökön, hozzátéve: sem a Heti Válasz, sem Szabó Bálint nem tudta bizonyítékokkal igazolni a Gyurcsány-beszéd kiszivárogtatásával kapcsolatos állításait.

A szocialista párt szóvivője több újságírói kérdést kapott sajtótájékoztatóján azután, hogy Szabó Bálint, a Fiatal Baloldal korábbi Vas megyei elnöke, a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció (DK) tagja a hetilapnak azt mondta, jelen volt, amikor a szocialista párt három akkori vezetője 2006 nyarán Rózsa-Flores Eduardo lakásán járt, és hallotta, amikor a szomszéd szobában lejátszották az őszödi beszédről készült, az év szeptemberében nyilvánosságra hozott hangfelvételt.

Nem nevezte meg a politikusokat, csak keresztneveket mondott: Katalin, Imre és Ferenc. A lap ebből arra következtetett: Szili Katalin egykori házelnökre, Szekeres Imre volt honvédelmi miniszterre és Baja Ferenc korábbi államtitkárra, valamint Juhász Ferenc volt honvédelmi és Szabó Imre korábbi környezetvédelmi miniszterre, illetve Juhászné Lévai Katalinra, a Hajdú-Bihar megyei közgyűlés exelnökére illik a leírás, akik mindannyian cáfolták, hogy közük lett volna a kiszivárogtatáshoz.

Török Zsolt erre reagálva mindössze annyit mondott: amíg azt, hogy fideszes politikusok egymás között értékelték a trafikokra pályázók névsorát, hangfelvétel támasztja alá, a Heti Válasz és Szabó Bálint nem mutatott be bizonyítékot állításaik alátámasztására.
Az MTI kérdésére, befolyásolja-e az MSZP és a DK viszonyát, hogy Szabó Bálint a Gyurcsány-párt politikusa, Török Zsolt azt mondta: nincs napirenden ez a kérdés a két párt között.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com