Öt év alatt 60 százalékkal emelkedik a szociális ágazatban dolgozók átlagbére

Czibere Károly közölte, az egy hónappal ezelőtt megjelent kormányrendelet értelmében idén 7,5 milliárd forintos bérkiegészítést kapnak a felsőfokú végzettségű szociális dolgozók, köztük 4400-an a család- és gyermekjóléti szolgálatoknál tevékenykednek.

Jelezte: ez a bérkiegészítés átlagosan bruttó 35 ezer forintot jelent, az emelést a napokban - januárig visszamenőleg - megkapják az érintettek.



Azt hangoztatta, hogy a szociális ágazatban dolgozók elkötelezett munkájának egyebek mellett az az eredménye, hogy sok gyermeket nem kell állami gondozásba venni, és hogy a veszélyeztetettségi látencia évről-évre csökken. Emlékeztetett arra is, hogy a kormány 2014-től minden évben jelentősen növelte az ágazatban dolgozók bérét, így 2014-ben 12 milliárd forintos bérpótlékkal, 2015-ben és 2016-ban pedig 8-8 milliárd forintos bérkiegészítéssel. Ismertetése szerint így a szociális ágazatban dolgozók átlagbére idén 208 ezer, jövőre pedig 233 ezer forint lesz.
A kormány stratégiai célja az, hogy a gyermekek megkapjanak minden olyan támogatást és segítséget, ami testi, lelki, szellemi, erkölcsi fejlődésüket szolgálja, továbbá a kormányzat meg akarja akadályozni a nélkülözés, a veszélyeztetettség, a bántalmazás és az elhanyagolás minden formáját - mondta. Az államtitkár szerint fontos cél az is, hogy a gyerekeket anyagi okok miatt ne kelljen kiemelni, hanem saját családjukban kapjanak meg minden támogatást, és azt is, hogy a hátrányos helyzet ne jelentsen életre szóló meghatározottságot. Emlékeztetett, a kormány 2016 januárjától alakította át a gyermekjóléti rendszert, a gyermekjóléti központok számát megnégyszerezte, ezekhez forrást biztosított, a gyermekvédelmi jelzőrendszert pedig megerősítette.

Arról is beszélt, hogy a kormánynak az ágazatban dolgozók iránti megbecsülését jelzi a szociális munka napjának munkaszüneti nappá nyilvánítása, valamint az is, hogy a továbbképzési programjaikat ingyenessé teszik. Kocsis Máté (Fidesz-KDNP) józsefvárosi polgármester arról beszélt, az önkormányzat a kormány béremelési politikájával összhangban az elmúlt években maga is kiegészítette a szociális ágazatban dolgozók bérét.

Nem csak a kormányzatnak, hanem egy adott önkormányzat vezetésének is fontos, hogy elismerje és megbecsülje a szociális ágazatban dolgozók áldozatos munkáját - mondta. Ismertetése szerint 2013 óta a kerületi önkormányzat 13. havi bért biztosít az ágazatban dolgozók számára, továbbá tavaly további 18 százalékkal megemelték a bölcsődei dolgozók és a szociális ágazatban dolgozók bérét. Úgy vélte, a béremelés időszerű, indokolt és megérdemelt volt. Példaként említette, hogy egy felsőfokú végzettségű, 15 éves munkatapasztalattal rendelkező kerületi dolgozó 2013-ban 140 ezer forintot keresett, ma pedig 220 ezer forintnál többet. Ehhez jön hozzá a kerület által nyújtott 13. havi bér és a 18 százalékos béremelés - fűzte hozzá.

Kocsis Mátét arról is kérdezték, mit gondol arról, hogy az MSZP Pityinger Lászlót (Dopemant) támogatja az áprilisi józsefvárosi időközi választáson. A fideszes politikus meglepőnek mondta a szocialisták döntését, és úgy fogalmazott: amikor először hallotta a hírt, nem tudta, hogy az komoly-e, és amikor megtudta, hogy komoly, nem tudta, hogy sírjon, vagy röhögjön. Szerinte amit Dopeman képvisel, az "Józsefvárosban nem követendő érték, hanem maga a probléma". Utalt arra is, hogy az előadó művészneve, a "dope" angolul kábítószert jelent.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com